Jeles napok

Dorottya napja (február 6.) sokakban Csokonai Vitéz Mihály hoppon maradt vénleányát, másokban az ókeresztény szentet idézi fel, akit az ábrázolásokon rózsával és almával jelenítenek meg. A legenda szerint Dorottya Krisztus iránti szerelméért a vértanúságtól sem riadt vissza, mondván: a paradicsomkertben rózsákat és almát fog szedni, és az ő Urával örvend majd mindörökre. Kínzói erre gúnyosan kérték, hogy (akkor, télvíz idején) küldjön nekik is a csodakert terméséből. Ekkor mezítláb egy aranyhajú ifjú tűnt fel, aki kosarában három nyíló rózsát és három almát hozott. A csoda láttán sokan ráébredtek, hogy Isten még a legszorongatottabb helyzetben sem hagyja cserben a benne hívőket.
A középkorban igen népszerű Dorottya virágcsodája sok szállal kötődik ősi gyökereinkhez. Jelképeinkben a nő - növendő, jövendő, a jövő hordozója - terebélyes faként vagy égbe törő folyondárként jelenik meg. A virágok rajta a szerelem és a belőle fakadó bimbózó élet, a gyümölcsök a kiteljesedés, a termés-teremtés hordozói. Farsang idején, amikor a tél szorításából ébred a természet, és minden élőlény készül a fészekrakásra, a megújulásra, a nászra, a "teremtésre", idézzük fel, hogy ezt a titokzatos csodát egy idős csángó asszony hogyan mesélte el: "Az asszony, mikor hordozós, menen az úton, leszakít egy virágot. Bészúrja a bernécébe (hímzett övébe), s akik látják, azt mondják róla: virágja van. De azt csak az Isten tudja!"
(Halász Péter gyűjtése)