Jeles napok

Halál után élet

ABCVeszelszky Éva2005. 03. 25. péntek2005. 03. 25.
Jeles napok

Különös év az idei: egy napra esne nagypéntek (Jézus kereszthalála) és Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe (Mária szeplőtelen fogantatása).
Ez utóbbit március 25-én (az ünneptorlódás miatt idén április 4-én) tartják, hiszen kilenc hónap múlva születik a földre Jézus, a Bárány. "Ez a gyermek a békét jelenti, / a Sátánnak országát megtöri, / nagy irgalmát Istennek hirdeti" (XVII. századi népének).
Jézus Krisztus harminchárom évet élt e világban, miközben betegeket gyógyított, halottakat feltámasztott, testben és lélekben megerősítette az őt követőket. Küldetését már kisdedként megkezdte. Egy régi néplegenda szerint a betlehemi gyermekgyilkosok elől menekülő szent család egyik üldözője Dizmász volt, akit később mint "jobb latort" Jézussal együtt feszítettek keresztre. Az akkor még gyermek Jézus oly szelíden nézett üldözőjére, hogy az társával is letétette a fegyvert. Harminchárom év után a Golgotán együtt élték át a kínhalált. A velük megfeszített másik lator gúnyolta a Megváltót, de Dizmász megvédte, majd haldokolván hozzáfordult, és kérte: "Uram, emlékezz meg rólam a Te országodban!" Jézus megígérte: "Bizony még ma velem leszel a paradicsomban." (Szent Dizmász névnapja szintén március 25-én van, ő a bűnbánók és haldoklók egyik patrónusa.)
A keresztények minden húsvétkor végigkísérik ezeknek a napoknak a történéseit: nagypénteken meggyászolják Jézus kereszthalálát, szombaton átélik a várakozást, s húsvét vasárnapján együtt örvendenek a feltámadás csodájának.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek