Évfordulók

Színjátékos a javából

ABCLovass Ildikó2005. 04. 29. péntek2005. 04. 29.
Évfordulók

Van egy világ, hol nincsen fájdalom - dünnyögte a dalt magát is biztatva utolsó rádióinterjújában Őze Lajos. Fájdalom pedig bőven kijutott a hetven éve született és immár több mint húsz éve hiányzó, szabálytalan és nyugtalanító tehetségű művésznek (1935-1984).
Gyerekkorában dadogott, ez a megbélyegzettség dacot és a lehetetlen legyűrését szülte a "fényes szellők" nemzedékéhez tartozó, magát színjátékosnak nevező Őzénél. Magányos, önmarcangoló alkat volt, zárkózott, súlyos egyéniség, a titkait a színpadon és a filmvásznon adta ki. Negyed századon át a Nemzeti Színházban Gellért Endre, Major Tamás tanítványaként klasszikus és kortárs darabok karakterszerepeit formálta meg fanatikus szenvedéllyel.
Jellegzetes egyénisége, fanyar hangja különösen jól érvényesült intrikusi szerepekben: az irónia, a gúny eszközeivel is végletes emberábrázolásra vállalkozott. Az A tanú című film Virág elvtársaként - aki szerint az élet nem habos torta -, az Ötödik pecsét megalázottságában is felmagasztosult kisembereként különleges jellemeket formált. Menedéket adott számára a hitelesen eljátszott szerep - önmaga esendőségei elől. "Szitává kobaltozott testtel, megoperáltan, lábában fájó érszűkülettel évek óta nyilvánosan haldokolt, belehalta életét szerepeibe, mindegyiket úgy hozta létre, mintha a legutolsó volna, a nyomként maga mögött hagyott összefoglaló művészi végrendelet" - summázta az önpusztító, visszafogottan is izzó, szuggesztív temperamentumú színész sorsát Molnár Gál Péter.

Ezek is érdekelhetnek