Jeles napok

Április 10-én, az év századik napján üljük Zsolt nevenapját. Két nap múlva a szintén ősi magyar nevűek, a Gyulák ünnepelnek. Ez utóbbi eredetileg főpapot, fősámánt jelentett, személynév csak később lett belőle.
A középkorban hosszú ideig mellőzték ezeket az ősi neveket, majd a reformkorban újra felkarolták, a XVIII-XIX. században úgyszólván divat lett magyar névre keresztelni a gyerekeket. A népi hitvilágba jeles napként vonult be e két ünnep, ami egyben a tisztaság, a tavaszi nagytakarítások ideje. Ilyenkor kiszellőztették és rendbe tették a házakat és az istállókat, lemosdatták az állatokat. A kertben megkezdték a szőlő metszését, a már meleg talajba elvetették az indás növényeket: az uborkát, a dinnye- és tökféléket. Úgy tartották, hogy a századik nap időjárásának a következő negyven napban a fordítottja lesz.
Április 14., Tibor napja kakukk- és pacsirtaszólaltató nap. Azt tartják, hogy a kakukk a lent és bent, a pacsirta a kint és fent erejét idézi meg. Aki elsőként hallja meg a kakukk hangját, annak megmondja, hogy még hány évet élhet. A mezei pacsirta - amelynek hímje függőlegesen akár hatvan méter magasra felemelkedik trillázva, ott percekig lebeg, majd hirtelen elnémul, és a földre ereszkedve elbújik a sarjadó vetésben - a népi képzeletben az ég és a föld összekötője. Tibor napján a gyerekek csapatostul szaladtak a rétekre és az erdőszélekre, hogy hallhassák a pacsirták énekét: "Dicső, dicső, dicső kikelet, kikelet, kivirít a virág mind, kivirít a virág mind."