Jeles napok

Árpád-házi Szent Erzsébet II. Endre és a rossz emlékű Merániai Gertrúd gyermeke volt. Már négyéves korában a messzi Türingiába vitték, és - politikai célból - eljegyezték a grófság jövendő örökösével. Erzsébet vidámságával, jólelkűségével idegen volt a számító udvarban, igazi támaszra csak a későbbi férjében, az ifjú Lajos grófban talált, akinek 14 évesen lett a felesége. A fiatalasszony Erzsébet "szép volt és kegyelemteljes, okos és szorgos, tiszta és erőslelkű, jámbor és könyörületes". Négy gyermeknek adott életet. Édesanyaként is vonzódott minden anyához és az apró gyermekekhez, bármilyen szegények, bármilyen betegek voltak is. Férje segítségével kórházat alapított meg az árváknak menhelyet. Az udvar tiltása ellenére, amikor csak tudott, élelmet osztott az éhezőknek - ezt őrzi egyik csodatétele: télvíz idején lopva vitte ki a kenyeret. Amikor megkérdezték, hogy mit visz a kötényében, az ijedt felelet ez volt: "Rózsát." És akkor valóban rózsává váltak a kenyerek. Férje korai halála után elűzték az udvarból. Özvegyi járadékából is kórházat épített, majd bérmunkásként gyapjúfonást vállalt, ebből segítette az elesetteket. 1231. november 19-én, alig huszonnégy évesen halt meg. Emlékére minden évben a szegényeknek, betegeknek, elhagyatottaknak "Erzsébet-kenyeret" (alamizsnát) gyűjtenek. Sírja fölé Marburgban, Szent Erzsébet végakaratára olyan magas tornyú katedrálist építettek, hogy harangjának zúgásával szülőhazájába, Magyarországra is eljusson az "üzenete".