Jeles napok

Szent András havában (novemberben), az őszi terménybegyűjtés után a paraszti közösségek esténként a fonóban találkoztak - a lányok és asszonyok fonták a kenderszálat, közben énekeltek, pletykálkodtak, az öregek régi történeteket, legendákat meséltek, a fiatalok tréfálkoztak, közben a jövendőjükről ábrándoztak. A fonást, szövést régen minden lánynak meg kellett tanulnia. Már az újszülött leánykák párnájába orsót és guzsalyt tettek, amint vitték őket a keresztelőre. Később játékként is kis rokkát és szövőszéket kaptak, hogy a fonás és szövés szép, de nehéz mesterségével barátkozzanak. A legények a szerelmüknek kifaragták, savval maratták és ki is festették a guzsalyát, szinte versengtek, hogy melyikük díszíti a leggazdagabban. A díszes guzsalyról örömmel ment a munka. Közben szólt a rege, zengett a nóta, és a lelkekben, díszes szövetekben észrevétlen átöröklődtek a sok emberöltőn keresztül megőrzött kulturális kincsek. Már a kezdő fonólányt megkérdezték: három virág elbúcsúzott egymástól, hol találkoznak újra? A válasz: az asztalon - a búzavirág mint kenyér; a szőlővirág mint bor; a kendervirág mint díszes terítő. Így volt együtt a család asztalán az Ég és a Föld. Ennek továbbadására készültek a fiatalok a fonóban: "Ez a kislány, jaj, de szépen fonogat / Nyalka legény az ablakán kopogtat. / Olyan szépen, olyan gyöngyen kopogja ki ezt a szót: / Nyisd ki, csárdás kisangyalom, az ajtót!"