Évfordulók

Kétszázöt éve született, százötven éve halt meg Vörösmarty Mihály (1800-1855), irodalmunk egyik óriása. Költői, drámaírói, műfordítói életműve a legnagyobbak közé emeli. Reformkori líránk csúcsteljesítményeit hagyta örökül ránk. Kései utóda, Szabó Magda szerint "nem saját századába tartozik valójában, hanem a huszadikba, a huszonegyedikbe, akitől íróként a hazafi szó valódi jelentését tanultam meg, hogy magyarnak lenni feladatvállalás a nemzeti történelemben". Hírnevét eposza, a Zalán futása alapozta meg. A Szózatot már a költőkirály remekműveként jegyzik. Alkotásaiból kiderül, az irodalom, a haza, Európa gondja egyaránt nyomasztó felelősségérzettel töltötte el. "Sors és bűneink a százados baj, / Melynek elzsibbasztó súlya nyom." A szót tettre váltani emberi és költői feladata. "Gondolj merészet és nagyot, / És tedd rá éltedet." Katasztrófatudata szinte kozmikus. Hol bizakodás, hol tehetetlen reménytelenség árad verseiből. "Irtózatos hazudság mindenütt", noha arra vágyik, hogy "végre egymást szívben átkarolják, / s uralkodjék igazság, szeretet." Költészete "rendületlen hűség, jó mulatság, férfi munka" a javából. Tudja, "mi dolgunk a világon? Küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért." Gondok, betegség, korai öregség dúlták elméjét, vízióiban "az emberfaj sárkányfog-vetemény". A szabadságharc bukása után sötét eszmék borították el a lelkét, képzeletében a föld megőszült. A vén cigány költői önarcképe megrendítő: tört szív, őrült lélek zokogja a versben fájdalmát, ám reményét is: "lesz még egyszer ünnep a világon".