Van egy történetünk

Még nem tért magához, de jó esélye van a felépülésre annak a fiatal amerikai bányásznak, akinek életét társai önfeláldozása mentette meg. A megrendítő történet a múlt héten kezdődött. A Nyugat-Virginia állambeli Buckhannon városka lakossága összeszaladt a hírre, hogy beomlott egy tárna, és 19 bányász a föld alatt rekedt. Hatukat viszonylag könnyen a felszínre hozták a mentők. Tizenhárman azonban, egy másik brigádból, a bánya kijáratától két kilométerre, nyolcvanméteres mélységben várakoztak napokig a segítségre. Nehezítette a mentést, hogy semmiféle kapcsolatot nem sikerült velük teremteni. Az Egyesült Államokban egyébként igen ritka a bányabaleset, mert hatványozottan ügyelnek a szigorú biztonsági szabályok betartására. Bizonyára ezért is vonultak ki a helyszínre a tévécsatornák híradós stábjai, amelyek két napon át mutatták a képsorokat a reménykedő, azután elcsüggedő, majd ismét bizakodó hozzátartozókról. Szakértők szerint a bányarobbanást zárlat miatt keletkezett szikra okozhatta. Azt is tudni lehetett, hogy a detonáció után a levegő telítődött szén-monoxiddal, így a mentés versenyfutás az idővel.    Ami miatt a tragédia még az eset után egy héttel sem került le az újságok címlapjairól, az a körülmények különös összejátszása volt. A mentők negyven órával a robbanás után jutottak el a lent rekedt vájárokhoz. A kint várakozók kiáltozva, örömkönnyeket hullatva, imádkozva fogadták a vállalat vezetőjének hírét: egyikük kivételével mindnyájan életben vannak! Csoda történt, kiáltozták az emberek, s mindenki csak azért fohászkodott, nehogy az ő férje, apja, fia legyen az egyetlen áldozat. Ekkor a vezetők már tudták, hogy előszörre valamiképpen félrehallották a hírt: éppenséggel egy túlélő és tizenkét halott van. Kétségbeesetten tanakodtak, hogyan mondják el a tévedést a boldogan várakozóknak. Senki nem vállalta a közlést, így aztán még hosszú órákig voltak a kintiek abban a hitben, hogy hamarosan viszontlátják szeretteiket. Aztán valaki mégis csak kibökte az igazságot. A tömeg kikelt magából, az eset egész Amerikában óriási felháborodást keltett, a tévé persze tovább korbácsolta az indulatokat. (Az amerikai kultúrában a hazugság nem számít bocsánatos bűnnek.)
S akkor történt valami, ami, ha nem is vigasztalta meg a gyászolókat, de valamennyi enyhülést mégis hozott a háborgó lelkeknek. Kiderült, hogy a tapasztalt bányászok pontosan tudták, mi vár rájuk. A náluk lévő papírdarabkákon leveleket írtak családjaiknak, elbúcsúztak szeretteiktől. Aztán a tizenkét középkorú férfi megmaradt oxigénadagját odaadta fiatal bajtársának. A 26 éves, két kisgyerekes Randal McCoy azért menekülhetett meg, mert apja korú társai úgy gondolták, őelőtte még ott áll az élet, legyen hát esélye rá.