Évfordulók

Száz esztendeje született Gelléri Andor Endre (1906-1945) író, a két világháború közötti magyar prózairodalom egyik legnagyobb tehetsége. Életében négy kötete jelent meg. A munkásság ábrázolásában meglehetősen szegényes hazai prózába beemelte a városi szegénységet. A nyomor, kiszolgáltatottság, reménytelenség mellett írásaiban felcsillan a mese szivárványa, hősei életimádata, az idill tündérjátéka. Álom és valóság közt lebegő novelláit elismeréssel fogadták neves pályatársai. Kosztolányi szerint "tündéri realizmusa fölött könnyűség és fényesség lebeg", Németh László álomtól beoltott realizmusát, Füst Milán a valóság álmodójának minden nyomorúságon áttörő életvágyát dicséri. Hegedüs Géza állítja, "talán soha senkiben nem vált ilyen tökéletes egységgé a szegény emberek világának valósága és a költői fényekkel csillogó mese". Írásainak szereplői a szánnivaló és szeretreméltó külvárosi iparosok, csavargók, lumpenproletárok: a szerelmes ágyfestő, a nagymosoda alkalmazottai, szomjas inasok, birkózó mészárosok, szállítók, hűvösvölgyi nászutasok, munkanélküliek. Írói hitvallása megrendítő erejű: "A szegények országába dobott a sorsom, s itt fejlődött ki bennem a szociális látás. Legyőzhetetlen vágy élt bennem, hogy a körülöttem lévő világot megörökítsem." Önéletrajzi regénye Egy önérzet története címmel posztumusz jelent meg. Munkaszolgálatosként, majd koncentrációs táborba zárva élte át a második világháború poklát. Az ausztriai láger felszabadítása után néhány nappal a flekktífusz végzett legyengült szervezetével.