Évfordulók

Különleges hangszerét olyan tehetséggel szólaltatta meg a százhúsz éve született Rácz Aladár (1886-1958), hogy világhírű kortársai a cimbalom Lisztjének nevezték. Saint-Saëns és Sztravinszkij elragadtatott dicséretét mérhetetlen megtiszteltetésnek tartotta a jászapáti cigányzenész családból származó művész. Svájcban, az első világháború idején ismerkedett meg a modern zene mestereivel, akik felfigyeltek virtuóz játékára. Művészetének tökéletesítésére ösztönözték, és a komoly muzsika irányába terelték. 1926-ban Lausanne-ban adta első önálló cimbalomhangversenyét. Szinte egész Európában koncertezett. Negyedszázadnyi külföldi élet után francia feleségével, Yvonne Barblan zongorakísérővel 1935-ben visszatért Magyarországra. Húsz éven át a Zeneművészeti Főiskola tanáraként számos kitűnő tanítványt nevelt. A cimbalomjátékot művészi színvonalra emelte, a cimbalom általa lett hangversenyhangszer. Barokk és preklasszikus mesterek műveiből készített átiratokból alakította ki gazdag repertoárját. Műsorán Couperin, Rameau, Lully művei mellett magyar, román, szerb népies táncok, rapszódiák szerepeltek improvizációkkal. A hangszert tökéletesítve új fogásmódot is alkalmazott az általa létrehozott cimbalomverőkön. Kortársa, Zelk Zoltán szerint "az ő ütői már a földön is mennyei hangokat kértek a húroktól". A költő rajongásig szerette "a földre szállt cigány minden földi hangzattól megtisztult" hangszerét. Emlékeiben feledhetetlenül "zendül az a cimbalom, / az az egyszervolt és többé sosemlesz / egy istentudja melyik csillagon".