Jeles napok

Hamvazószerdával (idén március 1.) megkezdődött a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt időszaka, ami hiedelemvilágunkban, népszokásainkban a halál és a megújulás, a tél és a nyár elkeseredett harca. Jézus egy példabeszédében ezt mondta tanítványainak: "aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, nem megy be oda" (Márk evangéliuma). A gyermek az újjászületés, a romlatlanság, a tisztaság jelképe, amitől a világ forgatagában akarva-akaratlanul is eltávolodik minden ember. A nagyböjt az évenként visszatérő csendes számvetések ideje, amikor a bűnök nyomasztó terhétől - mint kísértő lidérctől - megszabadulhat a hívő lélek: "Bűneimet megvallom, nyílván tapasztalom, / miattok nem lehet nyugságom, vígságom. / Vétkeim lelkemet, mint kígyók, úgy marják, / mint éles tövisek, szívemet átjárják: / hová fussak színedtől, fegyveres kezedtől? / Félek Uram, rettegek nagy ítéletedtől." A "nagy ítélet" az örök halál lidérce, amit a népi képzelet a telet, halált, terméketlenséget jelképező kiszebábuban (más néven böjti boszorkányban) jelenített meg. A kisze, kiszőce, a palóc tájszólásban kesze (kesze-kusza, koszos) embert, a zabkiszőce (cibere) a megsavanyodott, erjedt böjti ételt jelenti, ami mind a romlandóság, az elmúlás jelképe. Hogy ne ilyen kárhozatra jusson az ember, a hívők ezt kérik gyermeki bizalommal: "(Uram) Reád bízom magamat, / te viseljed gondomat, / igazgasd jó útra az én lábaimat, / és minden szándékomat!"