Évfordulók

Kétszázhúsz éve született Fáy András (1786-1864) író, politikus, az első magyarországi takarékpénztár megalapítója. A reformkor egyik jellegzetes alakja jogot végzett, évekig vidéken tevékenykedett szolga-, majd táblabíróként. Csak 1822-ben költözött végleg Pestre, ahol saját házában, illetve fóti szőlőjében fogadta író- és művészbarátait. Irodalmi pályája Kazinczy hatása alatt indult. Novelláiban eleven képet fest a korabeli nemesség életéről. Friss elbeszélő stílus, józan életszemlélet, derűs hangütés, anekdotázó kedv jellemzi. Legnagyobb írói sikereit célzatos, erkölcsnemesítő meséivel aratta. Széchenyiben "a honi reform teendőire az első eszmét, akaratot, önelszánást" éppen ezek a bíráló hangú mesék ébresztették. Bár a haladás szolgálatába állította műveit, nem vállalta a nemesi életforma, a feudális viszonyok következetes kritikáját. Mindvégig a fontolva haladás híve maradt, elhatárolta magát minden radikális eszmétől. Ám politikai óvatosságánál karakteresebb vonása életének a fáradhatatlan kezdeményező kedv. Számtalan gyakorlati közéleti tevékenységet vállalt: sokáig képviselő, az ellenzéki kör vezéralakja, a Kisfaludy Társaság első igazgatója, a színészet lelkes pártfogója, a Budai Színtársulat direktora, akadémikus. Haladó pedagógiai nézeteit számos írásában kifejtette. Nevezték a magyar józanság nevelőjének is. Találóan írta róla Mikszáth: "Ha Széchenyi nincs, őt illeti a 'legnagyobb magyar' titulusa, ha Deák nincs, ő nevezhető a 'haza bölcsének' - így azonban maradt végig a 'nemzet mindenese'."