Évfordulók

Publicistaként, újságíróként, íróként egyaránt ígéretesen indult a 85 esztendeje született és már negyven éve halott Sarkadi Imre (1921-1961) pályája. Kivételes tehetsége önpusztító életmóddal párosult, az alkohol és a vakmerő virtuskodás mámorát állandóan igényelte. Írásaiban erősen foglalkoztatta a magyar falu átalakulása. Az ötvenes évek sematizmusa és a kollektivizálás társadalmi ellentétei ma is elevenen érezhetők a műveiből készült Körhinta és a Dúvad című filmben. Kisregényeinek, drámáinak hányódó, a morális tartás hiányától szenvedő értelmiségi hősei napjainkban is hatnak. A gyáva Évája, az Oszlopos Simon Kis Jánosa, az Elveszett paradicsom Sebők Zoltánja a XX. század második fele hazai irodalmának meggyőzően ábrázolt, bukásukban is szerethető alakjai. Sarkadi különös figuráját a kortárs Hegedüs Géza így jellemezte: "A teremtő lángelme és a gyerekes oktalanság, a példátlan megfigyelőkészség és mindent megőrző memória, a szépség, jóság és igazság mámoros szeretete és az idült iszákosság sosem volt egységben forrt össze az önpusztító életmóddal." A költő Somlyó György megrendítő versben búcsúzott tőle: "e végképp kiegyenesedő, szárnyas emberi korban / a kortárs, a barát harmincévesen, már akkor is horgadt, mint egy öregember, / és vézna, mint egy gyerek, csupa láb, csupa kéz, s hogy olykor oly ősvilági, / történet előtti, atavisztikus magányba vész az életünk, ez a tragikus hirtelenségű, ez az egyedül sajátunk, / amelyről oly gyakran csak később, csak későn, nagyon is későn történik intézkedés."