Jeles napok

Az adventet megelőző kisfarsang idején, november harmadik hetében van a magyar népdal és népköltészet hete, amelynek hagyománya a reformkorba nyúlik vissza. 1782-ben, a pozsonyi Magyar Hírmondóban hívták először fel a figyelmet a néphagyományok értékeire, gyűjtésének, megmentésének fontosságára. Kodály Zoltán így írt erről 1960-ban megjelent könyvében: "Kunyhókba szorult a magyar lélek ősrétegének minden maradványa, miközben a belőle kinőtt műveltebb nemzetrész újabb, részben idegen kultúra utáni törekvésében azokat rég levetkezte. Hogy a nemzet legjava (újra) lehajol a néphez, igyekszik megérteni és felemelni, életbevágó fontosságú történeti folyamat fordulópontja. A megújulás folyamatáé, amely még a török háborúk után indult el, amikor a nemzet aléltan, szinte végelgyengülésben feküdt, s a folyamat még ma is tart."  Kisfarsang idején forduljunk a népi kultúránk legősibb hagyományát őrző moldvai csángókhoz, akik körében a nemzedékek még ma is közösen dolgoznak, közösen mulatnak, s közben énekelnek, táncolnak, dalban mondják el örömüket, bánatukat: "Egyszeriben kedvem úgy elszomorodék, / Hogy víg sültülésem megkeservesedék." A saját készítésű sültü (a 'süvölt' igéből) a furulya, amelynek hangját a kedves mindenhol meghallotta. Ez vitte hírül, ha jól vagy rosszul ment a gazdája sorsa, akit sokszor el is kísért a sírba: "Kissebbecske sültüm lábamhoz tegyétek, / Nagyobbacska sültüm fejemhez tegyétek! / Mikor alol fú szél, fújja, fújdogálja, / Felőlünnet fogja, még jobban találja."