Van egy történetünk

Békésen, saját ágyában, álmában halt meg a hírhedett kémfőnök. Markus Wolfot, az NDK hírszerzésének vezetőjét 83 éves korában érte a kegyes halál. De hogy ez így lesz, azt talán maga sem gondolta volna. Az "arc nélküli ember" nevet az egykori nyugatnémet sajtó akasztotta  a gyűlölt Stasi-vezérre, akiről nagyon sokáig semmit sem lehetett tudni, senki nem ismerte az arcát. Csak "eredményei" beszéltek önmagukért: az NDK hírszerzése felettébb hatékonyan működött a keze alatt. Hatalmas károkat okozott 1964 és 1986 között a másik tábornak, elsősorban persze a Német Szövetségi Köztársaságnak. Majd csak 1978-ban sikerült lefényképezni egy stockholmi üzletben, innentől kezdve ismert lett az arca, bár ettől még nyugodtan működött további nyolc évig.
Amikor 1934-ben orvos édesapja a családdal a náci rezsim elől kivándorolt a Szovjetunióba, Markus Wolf tizenegy éves volt. A szovjet titkosszolgálat hamar felfedezte a tehetséges fiút, és kiképezte. A Walter Ulbricht-csoporttal tért haza, szovjet megbízásból az NDK szerveződő hírszerzéséhez került, és annak 1964-től egészen 1986-ig vezetője volt. Fénykorában a szervezetnek több mint tízezer állandó ügynöke és harmincezer besúgója működött világszerte, legfőképpen a másik Németországban. Egészen a legfelsőbb körökbe sikerült eljuttatni embereit. Willy Brandt legközvetlenebb munkatársa is az ő kémje volt, s amikor lelepleződött, a hatalmas botrányba a német kancellár belebukott. Előszeretettel alkalmazta a Rómeó-módszert: jóképű fiatal ügynökei szerelmi hazugsággal hálózták be kormányzati emberek titkárnőit. Wolf gyakran viccelődött azzal, hogy beépített embereiből akár egy frakciót is létrehozhatott volna az NSZK parlamentjében. Sok-sok ember vére száradt a lelkén, hiszen feladata volt az NSZK-ba szökött polgárok felkutatása és a fontosabbak likvidálása is.
A kémfőnök nem várta ki a keletnémet összeomlást és a Stasi felszámolását, már 1986-ban a Szovjetunióba távozott, s - később ezt állította - a peresztrojka nagy változásokat indított el benne is, átértékelte korábbi nézeteit. A két Németország egyesítése után körözték, előbb Moszkvában, majd Ausztriában bujkált, végül hazamerészkedett. Mint mindig, most is jól számított. Egy düsseldorfi bíróság ugyan 1993-ban hazaárulás vádjával hat év börtönbüntetésre ítélte, ám az ítéletet később felfüggesztették és Wolfot szabadlábra helyezték. Az elmúlt években idős kora ellenére igen sokat szerepelt a nyilvánosság előtt. Több könyve jelent meg, a legutóbbi (A barátok nem halnak meg) 2002-ben. Az önéletrajzi írás hosszú időn át előkelő helyen állt a legkelendőbb német könyvek listáján.