Évfordulók

Nehéz kezdet, kudarcok sorozata után, túl a harmincon robbant be a magyar irodalomba a 160 esztendeje született Mikszáth Kálmán (1847-1910). A tót atyafiakról és jó palócokról szóló történetei szenzációs sikert és nagy elismerést hoztak. Hamarosan a magyar kritikai realista próza nagymestereként tisztelték a felvidéki kisvárosok polgárainak életét, a dzsentrik és a vármegyei urak, a táblabírák és a parlament világát utolérhetetlen érzékletességgel ábrázoló írót. Szerb Antal szerint "...a hűséges lelkek közé tartozott, akik egész életükön át ifjúságuk élménykincséből merítenek. Őbenne felgyülemlett a régi világ minden édessége, mielőtt, a XX. században, fanyarrá változott minden íz. A jó palócok és A tót atyafiak parasztjai azért jelentik a magyar irodalmi népiesség egyik tetőfokát, mert itt a nép csak annyiban nép, hogy tisztán emberi, mentes a magasabb kultúra álságaitól, maga az ember, maga a lélek." Legfőbb írói erényei közé tartozott kifogyhatatlan anekdotizáló kedve, az élőbeszéd közvetlenségétől eleven alakformálása. Világképe meglehetősen kiábrándult, értőn és megbocsátóan nézte az erkölcsi alapjaiban megrendült, átalakulóban lévő világot. Saját bevallása szerint "szemlélőnek későn, bírálónak korán" jött. Mégis tükröt tartott korának, kortársainak. A nemesi középosztály hanyatlását éppoly hitelesen ábrázolta, mint a palóc "Görbeország" alakjait. Aktuális eseményekre reagáló szatirikus, illetve történelmi tárgyú regényei Jókai mellett irodalmunk nagy mesélőjévé, az egyik legolvasottabb magyar íróvá tették.