Évfordulók

Nyolcvanöt esztendeje született Pécsi Sándor (1922-1972), a vérbeli komédiás, és csaknem egy emberöltő telt el már a halála óta. Ifjú színészként gyakran lépett fel vígjátékok és operettek karakterszerepeiben, később kiváló, drámai erejű jellemszínésszé érett. Fiatalon kitűnt azzal a képességével, hogy hitelesen játszott el öreg figurákat. Életeleme volt a játék, lubickolt a szerepekben, a kiélezett helyzetekben. A legszélsőségesebb karaktereket formálta meg színpadon és filmen. "Mindig a saját mulatságomra játszom. Jellegzetesen komédiás alkat vagyok. Engem a sok szó, sok mozgás pihentet. Míg a lassúság halálosan elcsigáz. Ezért kedvelem a temperamentumtól szétpattanó figurákat" - vallotta. Néhány, vidéken töltött pályakezdő év után negyedszázadon át a Madách Színház társulatához tartozott. Nagy szerepek sorát játszotta el a világot jelentő deszkákon: volt Scapin, a furfangos, az Éjjeli menedékhely bölcs Lukája, ravasz kolduskirály, nagy Romulus, az elszegényedett római császár, boldogtalan szerelmes rablóvezér, a Pillantás a hídról tragikus apafigurája, locsogó Polonius. Szívesen elbújt a maszk és a paróka mögé, kaméleonként átváltoztatva önmagát. Alakításait árnyalt megfigyelőkészség, tökéletes átélés jellemezte. Köpcös alakja, kopaszodó homloka, gumiarca, jellegzetes hangja, kissé hadaró beszéde, örökös derűje idézi fel emlékeinkben a legendás művészt. A film emlékezetes vándorszínész Szellemfije ötvenévesen nagy szerepre készült. A Falstaff szövegpéldányával a kezében, álmában érte a halál.