Van egy történetünk

Mikor gyógyulnak be végre a második világháború sebei? Most ismét felszínre került egy máig sajgó fájdalom. A történészek becslése szerint a japán hadsereg a harmincas és a negyvenes években szerte Ázsiában, az általa megszállt területeken mintegy kétszázezer nőt - koreaiakat, kínaiakat, malájokat - kényszerített arra, hogy bordélyházakban kiszolgálja a császári hadsereg katonáit. A japán kormány hosszas huzavona után, 1993-ban már beismerte ezt a bűnt, és megkövette az egykori szexrabszolgákat. Létre is hoztak egy kártérítési pénzalapot - ám az áldozatok egy része visszautasította a pénzadományt.
A japán törvényhozók egy csoportja évek óta küzd e bocsánatkérés visszavonásáért, azt nemzeti büszkeségük megalázásának tekintik. Már csak azzal is dacolva, hogy az amerikai szenátus külügyi bizottságának néhány tagja újabb hivatalos bocsánatkérést követel ez ügyben. Ez már olyannyira bosszantja a japánokat, hogy a miniszterelnök is megszólalt. Abe Sindzo néhány hete nyilatkozatában egyenesen tagadta, hogy megtörténtek a szégyenletes cselekedetek, s kijelentette: nincs rá bizonyíték, hogy az említett nőket erőszakkal kényszerítették volna a bordélyházakba. Az ázsiai országokban óriási felháborodást keltett ez a cinikus mondat, s nagyon kemény bírálatokat intéztek Japánhoz. A kormányfő viselkedése azonban nagyon is beleillik politikájába: már korábban is fő célként hirdette meg programjában az iskolai hazafias nevelés elősegítését, és a "magabiztosabb, kevésbé bűnbánó, kevésbé önmarcangoló" japán külpolitika érvényesítését. Amerika békíteni próbál, de a szigetországnak mostanában igen rossz a viszonya az egykor megszállt országokkal. Amelyeknek az a fő bajuk, hogy nem látják az őszinte megbánást egykori támadójuk lelkében. A japán miniszterelnök végül tessék-lássék mégiscsak megérkezett bocsánatkérése sem sokat javított ezen az érzésen...