Bűnről bűnre

Miközben tart a bírósági tárgyalás a Taczman házaspár brutális meggyilkolása ügyében, az ember úgy érzi, egy mély és sötéten kavargó szociálpszichológiai drámát lát Justitia színpadán. Jönnek a szereplők sorban: a lány, aki ifjabb Taczman Elek barátnője volt, és levelet írt a rendőrségnek, melyben szerelmét mentegette mondván, nem ő volt az elkövető, hanem a brutalitásra hajlamos barát, P. Tamás, aki, míg szabadlábon volt, el is dicsekedett szörnyű tettével. Aztán Taczman Elek következik, aki főiskolát végzett, intelligensnek mondható, és 48 oldalas önvallomásban magyarázza tettének okait. Feltárul egy lélek megnyomorításának könyörtelen praktikuma: a fiút négykor keltette az apja, dolgoznia kellett, mielőtt iskolába ment; aztán vécéhasználat megszabott időben és megszabott ideig. Este nyolckor villanyoltás, s ha bármiben sérült a házirend, jöttek a pofonok, csattogott a szíjostor, mindegy, hogy volt szemtanú avagy sem.
A tárgyaláson megszólaltak a barátai is, akikkel diszkóba járt a fiatal Taczman: a haverok a bíróság előtt beismerték, hogy nemegyszer kábítószer hatása alatt keresték fel a szórakozóhelyeket, zsebükben pedig ott volt a pillangókés, a vipera vagy az ólmosbot. Ezen a jelenlévő szülők elálmélkodtak, miként azon a kijelentésen is, melyet az egyik tanú ejtett el foghegyről: ha vele is így bánnának a szülei, ő sem cselekedne másként... P. Tamás, a kitartó haver - az ügyben immár bűntárs - azt állította, kinn várakozott, míg a rémtett a lakásban lezajlott. Mit sem tudott arról, hogy a nevelőanyát parfümösüveggel becstelenítették meg, fejébe szögeket vertek... Ő egyébként sem bírja az erőszakot. Azóta P. Tamás a börtönben egészen mást bizonyított: társával egy harmadik sorstársukat rendszeresen verték, megalázták - egyszóval íródik a pszichológiai analízis. Vannak bűnügyek, melyek valami miatt korszakosak. Rányitják a szemünket olyan jelenségekre, melyek csak katartikus fénynél láthatók. Alighanem ilyen a Taczman-ügy is.