Jeles napok

Chernel István ornitológus 1902-ben szervezte meg először a madarak és fák napját, amelyet - Herman Ottó ösztönzésére ("Évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében", írta 1906-ban) - gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter 1906-tól az iskolák számára kötelezővé is tett. Korábban mozgóünnep volt a nap, valamikor májusban, a Föld, a Vénusz és pünkösd havában, amikor tombol az Ég és a Föld násza: "Dísznek ered minden berek, / Örömest nő minden erdő, / Fára levél, földre fű kél, / Fára madár, dalcsicsergő, / Szól a rigó víg füttye már, / Kakukkol a kakukkmadár." (Kalevala) A diákok ilyenkor kirándultak, fákat ültettek, vetélkedőket tartottak. "A természetben a maga helyén minden egyenértékű, egyenjogú, legyen az akár a legparányibb légy dongása vagy a Vezúv kitörése. E hatalom birtokában nincs sem megvetni, sem letaposni való" - írta Herman Ottó e nappal kapcsolatban a természet védelmében. A természet sok-sok értéke közül a Föld havában mégis a madarak és a fák - a jelképi világban a madarak szárnyain az égbe emelkedés, a földbe gyökerező fák ég felé növekedő ágaival a földi és égi világ közti kapcsolat - elevenedtek meg az ünnepben. A természet virradata, hajnala az éberség; a tűz madara a kakas, amelynek hiedelmeinkben kísértetűző hatalma van (erre szolgál a templomok és házak tetején forgó szélkakas). A fa (világfa, családfa, életfa) mint tengely, kijelöli az égbe, a folytonosságba, az örök életbe vezető utat.