Évfordulók

Száz éve Nagykónyiban született Sárdy János (1907–1969), aki tenorjával évtizedeken keresztül a zenés műfajok egyik legnépszerűbb énekes színészének számított. A sötét hajú, villogó fogsorú, dunaföldvári kántortanító először műkedvelő előadásokon lépett fel. Énekelni magánúton tanult. 1936-ban az Operaház ösztöndíjasként, két év múlva már rendes tagként szerződtette. Leginkább könnyebb hangvételű tenorszerepekben ünnepelte a közönség. A klasszikus operettszerepek mellett énekelte Papagenót, a Nürnbergi mesterdalnokok Dávidját, Pinkertont, Almavivát. Legnagyobb sikerét János vitézként aratta az Operában, ahol egyesek, a nézők túláradó szeretete miatt, „karzatsztárnak” nevezték. A Fővárosi Operettszínházban is imádták a nézők. Ha archív filmjeit nézzük, erőteljes dunántúli tájszólása ma már kissé mosolyogtató. Ám tény, hogy számos zenés darab mellett a Kalotaszegi Madonna, a Rózsalevél, a Mágnás Miska, a Déryné című filmek, a rádió Csínom Palkója főként az ő alakítása révén arattak hatalmas sikert. Fényes Szabolcs zeneszerző az utolsó magyar bonvivánnak tartotta. Dalos László szerint „Ha van hímnemű báj, fiús báj, férfias báj, annak ő az egyik legfőbb hordozója a magyar zenés színpadokon.” Abody Béla sem takarékoskodott a dicsérettel: „Kivételes színészi képessége, vidékies akcentusával is kiemelt, kedves humora járult hozzá kiművelt, jól kezelhető szép hangjához. Egy időben bálvány volt, a népszerűség hullámhegyének legcsúcsán. ”