Jeles napok

A Magyar Olvasástársaság és az Életfa Alapítvány 2005-ben kezdeményezte, hogy Benedek Elek születésnapja (szeptember 30.) legyen a Népmese Napja. Felhívásukban ezt írták: „Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de üveggyöngyökre cseréltük ezeket a nagyszerű ajándékokat. Ne hagyjuk elveszni mindazt, ami évszázadokon keresztül élni segítette az embereket! Kérjük a könyvtárosokat, óvónőket,... meseszerető gyermekeket és felnőtteket, hogy ezen a napon megkülönböztetett szeretettel forduljanak mind a magyar, mind a más népek meséi felé! Elevenítsék fel a mesemondás ősi művészetét, emlékezzenek meg nagy mesemondóinkról, gyűjtőinkről, a mesékbe szőtt bölcsességek máig érvényes üzeneteiről és arról a mindennapjainkban is használható tudásról, ami minden népmese sajátja!” Költészetünkben a mesemondás hagyománya – hősmesék, varázsmesék, tündérmesék – a Honfoglalás előtti időkbe nyúlik vissza. A mesékben rejlő igazságok, példaképek, furfangosságok szinte útmutatók a következő nemzedékek számára. A mesénél azonban nagyon fontos a személyes kapcsolat, mert a jó mesélő – legalább a mese idejére – biztonságot ad, ahogy József Attila Thomas Mann üdvözlésekor írta: „Mint a gyermek, aki már pihenni vágyik, / és el is jutott a nyugalmas ágyig / még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” /(így nem szökik rá hírtelen az éj) / s míg kis szíve nagyon szorongva dobban, / tán ő se tudja, mit is kíván jobban, / a mesét e, vagy azt, hogy ott legyél: / így kérünk: ülj le közénk, és mesélj!”