Évfordulók

Kilencven éve született Fábri Zoltán (1917–1994) filmrendező, a második világháború utáni hazai filmesgeneráció egyik legnagyobb egyénisége. Két művészeti főiskolát is elvégzett: díszlettervezőként, színészként, színházi rendezőként már fiatalon sikereket ért el. Ám a film összművészeti lehetősége mágnesként vonzotta. Első filmjét 35 évesen rendezte, a harmadikkal, a szinte azonnal klasszikusnak számító Körhintával robbant be a filmtörténetbe. Több mint húsz alkotásból álló életművét rendkívüli tudatosság, kivételes stílusérzék jellemzi. Érzelemgazdag filmjei kiélezett drámai helyzetekre épülnek, méltatói a végletes szituációk mesteri ábrázolójának tartják. B. Nagy László szerint „művei az erőszak, az igazságtalanság, a megalázottság és a kiszolgáltatottság, a fasizmus elleni kíméletlen és pontos vádiratok”. A humanista Fábrit elsősorban a személyiség és a társadalom kapcsolatai érdekelték. Hitvallása egyértelmű: „Állást kívántam foglalni az emberség, a szabadság, az emberi méltóság joga és sérthetetlensége mellett. Azért készítek filmeket, hogy az emberhez méltatlan megalázás és rabság ellen a szavam felemeljem.” Mondandója megerősítéséül szívesen nyúlt a XX. századi magyar próza jeleseinek műveihez. Móra, Kosztolányi, Sarkadi, Déry, Örkény, Sánta írásaiból született emlékezetes filmjeinek sora: a Hannibál tanár úr, az Édes Anna, a Körhinta, a 141 perc, az Isten hozta, őrnagy úr!, az Ötödik pecsét. Hősei többnyire hétköznapi emberek, akik határhelyzetekben sem tudnak embertelenné silányulni.