Évfordulók

Maga választotta halála napját a 75 esztendeje született és 35 éve halott színésznő, Domján Edit (1932–1972). Úgy határozott, 40. születésnapján, karácsonykor véget vet életének. Többször említette szándékát a hozzá közel állóknak, ám nem vették komolyan a szép, sikeres és tehetséges művész elhatározását. Pályája ígéretesen indult, Szegeden főként szubrett szerepekben tűnt ki. A budapesti Petőfi Színházban varázsosan alakította Az üvegcipő Irmáját. Élete utolsó nyolc évében a Madách Színházban játszott parádés főszerepeket. Megformálhatta Puckot és Titániát, Mirandolinát, a Liliom Julikáját, Szomory Hermelinjét, Candidát, A bolond lány címszerepét. Ezekben a színpadi alakokban jól érvényesült vonzó nőiessége, fanyar lírája, bensőséges ábrázolókészsége, öniróniája. Számos film és tévéjáték is őrzi emlékét. Érzelemtől átfűtött drámaisága és furcsán muzsikáló hangja kissé távol állt a kor ízlésétől. Ám váratlan, tragikus vége átértékelte és a legendák magasába emelte művészetét. „Meghívott halála” magyarázatot kívánt. „Mi történt hát? Mi történt azon a karácsonyi estén? Nem volt ág többé? Minden fát elvitt ágastul a szél? Nem volt mibe megkapaszkodnia többé? A fák útra keltek, elindultak, csak ők tudják, hova, csak Domján Edit tudja, hova? S ő ment, ment, elment utánuk” – vélte Zelk Zoltán. Illés Endre magyarázata is szíven ütő: „Hogy miért halt meg? Az élethez végül is nem csak étel és ital kell, munka és siker – egy halom parázs is kell, hogy melegedjünk. És ő már jó ideje a hamuban ült. Fázott.”