Jeles napok

A XVI. századi Gergely-naptárreform előtt Luca napján (december 13.) volt a téli napforduló, amikor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. Ősi hitvilágunkban ez a gonosz, sötét erők elhatalmasodásának a napja, ami ellen csak az éltető fény túláradása arathat győzelmet. Mint az egész advent, ez a számvetések (nagytakarítások) ideje, amikor keressük a megbomlott ősi rendet, az elvesztett Édenkertet. „Jöjj el, szabadság! / Te szülj nekem rendet, / jó szóval oktasd, játszani is engedd / szép, komoly fiadat!" – írta szinte egyetemes könyörgését József Attila, a nemzet nagy árvája. A Luca (lux – fény) napjához kötődő szokások a fény, a megvilágosodás, az ősi rend, a megújulás keresésével függnek össze. Luca virradatán hajdan a gazdasszonyok – a Napot, az egységet jelképező körbe – régi kocsikerékbe vagy hordó abroncsába szórták a búzaszemet. Az addig szétszórtan káráló tyúkok ott rendezetten szemezgettek, ami békét hozott az egész ház népére. Az adventi koszorú 4 gyertyája – körben a kereszt – a székely rovásírásban az F betű, azaz fény, más értelmezésben földi élet rendje - a sötétség és a világosság örökös küzdelme, az évszakok változása, az örök megújulás győzelme. A teremtés rendjét helyreállító istengyermek, Fény-Krisztus eljövetelét József Attila így jövendölte meg: „S az aranyba vont ég alatt, / – mert beköszönt az ünnep – / a szabadság sétára megy. / Hős népe ágat lenget, / s ő kézen fogva vezeti / szép gyermekét, a rendet!"