Domingos Pedro 12 éves volt, amikor meghalt az apja. Az eltávozás hirtelen történt, az orvosok nem találtak magyarázatot. Nem úgy a kisfiú rokonai, akik boszorkánynak kiáltották ki, megkínozták, s majdnem meg is ölték. Mindez Angolában történt, ahol egyáltalán nem ritka az ilyen eset.
Apja halála napján összegyűltek a rokonok Domingos kunyhójánál, elkapták és összekötözték lábait. Ezután fejjel lefelé fellógatták, és követelték, vallja be, hogy megölték az apját. „Boszorkány, boszorkány!” – üvöltözték. A halálra rémült fiú „bevallotta” a gyilkosságot, de folytatták a kínzást, majd végigrugdosták egy úton, hogy bedobják a folyóba. Ekkor avatkozott bele a szomszéd falu vezetője, és megmentette a gyereket.
Angolában, Kongóban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban nem ritka a hasonló eset. Rengeteg gyereket vádolnak boszorkánysággal, megverik, sokszor meg is erőszakolják, majd kidobják az utcára őket. Emberjogi ügyvédek szerint csak Kongó fővárosában több ezer ilyen kitaszított gyerek kóborol. Az Angolában uralkodó bantu kultúrában nagy szerepe van a boszorkányságnak: a hit szerint beszélgetnek a halottakkal, felfalják mások életenergiáját, bajt és halált hoznak kiszemelt áldozataikra. A helyi értelmiségiek szerint a boszorkányüldözés a háború után terjedt el nagyon. (A 27 évig tartó háború 2002-ben fejeződött be.) A harcokban rengetegen estek el, sok-sok árvát hagyva maguk után. A megcsonkult családokra a legmélyebb nyomor vár. A rokonok pedig keresik az ürügyet, hogy miért ne kelljen magukhoz venni az árvákat. Az angolai kormány 2000 óta kampányol, hogy eloszlassa a boszorkánysággal kapcsolatos hiedelmeket, de kevés sikerrel. Egy-egy felvilágosult jogvédő vagy keresztény pap menedékhelyeket nyitott az ilyen szerencsétlen gyerekek számára, de messze nem elegendő a befogadóképességük.
