Évfordulók

Bölcsészdoktori és zeneművészeti főiskolai végzettséget is szerzett a 110 éve született Tóth Aladár (1898–1968) zenekritikus, az Operaház egykori legendás igazgatója. A sokoldalúan művelt, humanista zenetudós az Új Nemzedék, a Pesti Napló, a Zenei Szemle és a Nyugat munkatársaként egyik jelentős képviselője volt a tudományos igényű, egyszersmind népszerű zenei ismeretterjesztésnek. Mércének számítottak elemző, értő, szenvedélyes kritikái. Feladatának tartotta a kortárs hazai zeneszerzők méltatását. Már a XX. század tízes-húszas éveiben elkötelezte magát az azóta klasszikussá vált új magyar zene, Bartók és Kodály művészete mellett. Műveik egyik első népszerűsítőjének számított az újabb kori hazai zenekritika egyik legnagyobb mestere. Kodály Psalmus Hungaricusát a bemutató után így dicsérte: „Ez a műalkotás fogalom, s Ady költészete mellett a XX. század legnagyobb élménye. Általánosabb mély hatást még egyetlen magyar mű sem gyakorolt.” Zenetörténeti és -esztétikai műveiben Mozart, Verdi, Liszt, Kodály művészi pályafutását elemezte. Feleségével, a zongoraművész Fischer Annie-val a fasizmus elől Svédországba emigrált. Hazatérése után – 1946 és 1956 között – kinevezték az Operaház igazgatójának. Tevékenységével sikeresen ellensúlyozta az ötvenes évek merev kultúrpolitikáját. Évtizedes igazgatása az Opera fényes korszakaként él a zenetörténetben, szerződtette Otto Klemperert, a világhírű karmestert. Számos fiatal tehetség, Simándy József, Gyurkovics Mária, Melis György, Palánkay Klára pályafutását indította el.