Jeles napok

Elias Lönnrot 1835. február 28-ára keltezte a finnek hősi eposza, a Kalevala első kiadását. Ez a nap 1978 óta a Kalevala napja. A szerző főművében összegyűjtötte a finn nép hitvilágának akkor még élő hagyományait, amelynek zeneisége és jelképi világa a miénkkel feltűnő rokonságot mutat. A Kalevala népzenekutatóinkat nagyon foglalkoztatta - Kodály Zoltán és Durkó Zsolt megzenésítette, Lükő Gábor a hiedelemvilágát kutatta. Szinte egy magyar népi eposz szólal meg a néprajzkutató Vikár Béla fordításában: „Mostan kedvem kerekedik, / Elmém azon töprenkedik, / Hogy ím dalra kéne kelni, / Ideje volna énekelni … Kéz a kézbe kössünk öszve, / Ujjat ujjal egybefűzve, / Dalaink javára gyújtsunk, / Legis-legszépiből nyújtsunk … Még atyám ezeket fújta, / Fejszenyél-faragva, fújva / Ebbe oktatott anyuskám, / Míg orsója pörgött ujján ...” A magyar-finnugor rokonságot sokan vitatják, mégis figyelemre méltó számos jeles kutató elmélete, amely a magyar és a finnugor nyelvek – ún. ragozó nyelvek – és kultúráink ősi kapcsolatára utal. Régészeti források az utolsó jégkorszakig – a beszélt nyelv feltételezett kialakulásáig – vezetnek, amikor az északi félteke eljegesedett, ám a hévízforrásokban gazdag Kárpát-medencében éltek, és közös nyelvet beszéltek a jégkorszakot követő felmelegedés után is itt maradó és a – rénszarvasokat észak felé követő, a kultúrát magukkal vívő – finnugor népek. A közös kultúra bölcsője így a Kárpát-medence lehetett. (Bunyevácz Zsuzsa Szent Grál üzenete című könyve nyomán)