Bűnről bűnre

Ifjú koromban emlékezetes hónapokat töltöttem vasutasként a tehervonatok fékbódéiban, így megismertem a kék egyenruhások lelkületét. Életrevalóságukhoz kétség nem férhetett: ha Szerencsen kellett kocsikat rendezni, a táska hazafelé kristálycukorral volt tele. Ha egy sört szállító tanker csöpögött, az állomáson, a kocsi alatt vasutasok kuporogtak kulaccsal, csajkával a kézben. Ismertem olyan vonatvezetőt, aki minden szolgálatból két téglát cipelt haza a fém táskájában. Mire a nyugdíjas kort elérte, összejött a házra való. „Ezek az apróbb ügyeskedések még beleférnek a kálóba”– szokták mondani az öregek. Hanem úgy látom, mára eldurvultak a dolgok!
A Mol Dunai Finomítója melletti rendező pályaudvaron egy társaság – mely főleg vasutasokból állt – több mint 100 millió forintot érő üzemanyagot lopott el az idők során. A Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztálya őrizetbe vette a tetteseket, akik között volt biztonsági őr, mozdonyvezető, forgalmista. A módszer szakmailag nem tűnik bonyolultnak: a kiszemelt tartálykocsit lekapcsolták a szerelvényről, egy nyugodalmas helyre tolatták, ahol aztán nekiálltak a megcsapolásának. Természetesen kellett olyan „célszerszám”, amellyel ezt az ólomzár megsértése nélkül tehették. Semmiség volt ilyet készíteni, így már ömlött is a benzin vagy a gázolaj a harmincliteres marmonkannákba.
Mikor a Suzuki csomagtartója tele lett, az üzemanyagot egy orgazdához vitték, aki a „terítést” végezte. Vevő mindig akadt az „akciós” naftára, az olcsóbb ár pedig ott, a finomító környékén, úgy látszik, nem szúrt szemet a vevőknek. Két év alatt így több százezer liter lopott üzemanyag füstölgött el az utakon. Az ellenőrzés szigorára jellemző, hogy a hiányt csak a határon vették észre a vámosok, ők adták aztán a „vészjelzést”, mire a Mol feljelentése alapján akcióba lépett az NNI. Ez a dolog már nem fért bele a kálóba: a börtönbüntetés akár nyolc év is lehet.