Szeretnék annak a bírónak a szemébe nézni, aki egy leányfalui család két gyermekének életét félmillió forintra értékelte. No, nem haraggal, nem gyűlölködve néznék vele farkasszemet, mindössze kíváncsian – mondjuk innen, a „zéró tolerancia” mérföldkövétől. Az előzmények nyolc évre nyúlnak vissza: 2000. április 9-én a Magyarországon dolgozó ír állampolgárságú Tobin Ciarán Francis Leányfalun gépkocsijával felszaladt a járdára, és elgázolt két kisgyermeket: az ötéves kisfiú és a kétéves kislány életét vesztette. A bíróság úgy döntött, hogy a férfi félmillió forint óvadék letétele után elhagyhatja az országot. Az ír biztosítótársaság igazgatójának ez úgy kétheti fizetése lehetett, ennyiért zúghatott haza smaragdzöld országába, maga mögött hagyva egy gyászba borult családot és egy fölöttébb kínos bírósági ügyet.
Az igazságszolgáltatás malmai azért nyikorogva, csikorogva csak őrölni kezdtek, és 2002. október 7-én a gázoló távollétében ítéletet hoztak: jogerősen háromévi börtönt szabtak ki rá. Aminek aztán máig nem sikerült érvényt szerezni. Hogy miért? Az írek szerint állampolgárukat a magyar bíróság engedte ki az országból. „Tetszettek volna elítélni, amikor ott volt…” Ez azonban nem történt meg, kétezerben a félmillió forint egy magyar bíró számára kellő visszatartó erőnek számított. A szülők érthető módon nem tartják igazságosnak azt, hogy a gyermekeik halálát okozó gázolást ilyen olcsón lehessen megúszni, így a kicsik emlékének parancsára méltányos elégtételt követelnek. Most már miniszteri szinten próbáljuk helyrehozni az elpuskázott ügyet, ám félő, az írek kitartanak álláspontjuk mellett: nem adják ki adófizető állampolgárukat semmi áron, de otthon sem foganatosítják vele szemben a Magyarországon hozott ítéletet. Közben az ügy évül, évül, öt év után Tobin Ciarán Francis szabadon járhat-kelhet. Pedig nemzetközi elfogatóparancs van ellene érvényben – ami csak Írországban nem érvényes. Nyomában azért mindig ott lesz két elgázolt kisgyermek sötét árnyéka...
