Évfordulók

Versek nagy varázslója, a vadrózsából tündérsípot csináló költő, Weöres Sándor (1913–1989) 95 éve született. Csodagyereknek indult, s az maradt egész életében. Költői hitvallása éppoly egyéni volt, mint lírája: „Mindegy, hogy versem tetszik-e, gyönyörködtet-e. Olyan legyen, ami fölött nem lehet napirendre térni, keltsen dühös elutasítást vagy nyugtalanságot, vagy elfogadást, akármit, csak ne a pillanatnyi tetszés olcsó örömét. Az olvasó, ha nem is tudja, még csak nem is sejti, borzongó idegeiben öntudatlanul érezze: a versből maga a szeretet süt rá, előtte nem maradhat közömbös.” Költőtársa, Lator László szerint „az esze járása egészen más volt, mint a többi költőé, más szögből látta is a világot, mint mások. Nagyságának egyik legnyilvánvalóbb bizonyítéka, hogy nyelvi szerkezetei, képei mintha mindnyájunk közös birtokából valók volnának. Minden, amit ez a határtalan képzelet előállított, ismeretlen ismerősünk.” Több generáció tőle tudja, hogy lélek lép a lajtorján, csörög a cserje teste, didereg az eper-ág, száll a világ lepkeszárnyon. Bölcs tanításai közé tartozik, hogy „a halhatatlan mű időtelen”, „a Van mindig bizonytalan, / csak egy biztos: a Nincsen”, „az emléknek száz ideje van”. Magának mondja, ám mindnyájunknak szól: „Alattad a föld, / fölötted az ég, / benned a létra.” Rongyszőnyeg-sorozatának filozofikus-játékos sorai, drámái, versfordításai egyik kötetének címe szerint mind a teljesség felé törekednek. Ráadásul megtoldva egy fricskával: „Verseimet ajánlom a falaknak, / úgy írtam, ahogy nekem jólesett.”