Évfordulók

Nagy eszmék elkötelezettjeként, a haladó nemesség egyik legkiválóbbjaként tartja számon az emlékezet a 195 esztendeje született Eötvös Józsefet (1813–1871). Életpályájában egybefonódik a művészet és a politika: költőként, íróként éppoly megkerülhetetlen alakja a reformkornak, majd a XIX. század második felének, mint politikusként, államférfiként. Az ifjú bárót jakobinus nevelője korán beoltotta a szabadelvű gondolkodással. A pozsonyi reformországgyűléseken Kölcsey, Széchenyi, majd Deák eszméi hatottak rá. Az 1840-as években a centrista ellenzék vezetőjeként harcolt a feudális intézmények ellen, a jobbágyság felszabadításáért, az ország demokratikus átalakulásáért, a vallásegyenlőségért. Eszméit A falu jegyzője és a Magyarország 1514-ben című műveiben formálta regénnyé, a kritikai realizmus első hazai mestereként. Szerb Antal szerint „A szó legmélyebb értelmében nemes ember volt. A régi, a legszentebb arisztokrata hagyományok éltek benne a demokratikus eszmekomplexum mögött: a választott emberek kötelességtudata, mely a közösségért való életre rendel el. Mert apja reakciós volt, ő a haladók közt is a legelőrehaladottabbak közé állott. Mert apja nem törődött magyar voltával, neki a nemzet-szeretet lett centrális szenvedélye. Mert apja és mert voltaképp ő maga is, vérben és belső habitusban arisztokrata volt, kompenzációképp ő lett az alsóbb osztályok ügyének legigazibb, legmélyebb irodalmi szószólója.” Az első felelős magyar kormányban, majd a kiegyezés után is vallás- és közoktatásügyi miniszterként tevékenykedett.