Első igazságügy-miniszterünk

A középnemesi családból származó ifjú jogot tanult. Ügyvédként vármegyei szolgálatba lépett, majd 1833-ban országgyűlési követté választották. Kiemelkedő szaktudása, erkölcsi tartása, politikai érettsége, remek szónoki képességei révén hamarosan a reformellenzék egyik vezéregyéniségének számított. A negyvenes években viszont megrendült egészsége miatt már visszavonult. Vidéki életéből az 1848-as forradalom mozdította ki. Az első felelős magyar kormányban elfogadta az igazságügyi tárcát. A szabadságharc bukása után Zala megyei, kehidai birtokán élt, személyes példájával hirdetve a passzív ellenállást az önkényuralom ellen. Az 1850-es évek közepétől a pesti Angol királynő szállóban bérelt lakása lett a találkozóhelye politikai elvbarátainak. Kivárási taktikája eredményesnek bizonyult. Híres húsvéti cikke után 1865-ben indultak meg azok az alkudozások, amelyek két évvel később a kiegyezéshez, az Osztrák–Magyar Monarchia új rendszeréhez vezettek. Magyar részről Deák vezette a tárgyalásokat. A kedvező történelmi pillanat felismerésével képviselte a haza és a haladás, a polgárosodás és a függetlenség eszméjét. A puritán politikus hivatalos megbízatást, kitüntetést egyaránt visszautasított. Nehezen viselte tekintélyét és népszerűségét, a személyét körülvevő tisztelő hódolatot. Egyéniségét Arany János így méltatta: „Nagyobb volt benne az ember a hazafinál.”