Két nép nemzeti hőseként a zsarnokság ellen

Katonai akadémiát végzett, pályáján tüzértisztként indult. Mozgalmas élete során harcolt Napóleon seregében, később az orosz önkényuralom elleni 1831-es lengyel felkelésben. Az osztrolenkai csatában a tüzérség irányítójaként nemzetközi hírnevet szerzett. 1848-ban a forradalmi Bécset védte, majd a magyar szabadságharc mellé állt. Az erdélyi hadsereg főparancsnokaként számos csatában diadalmaskodott. „Vitéz vezérem, dicső tábornokom, a szabadság régi bajnoka” – lelkesedett csodálattal hadsegédje, Petőfi Sándor a rendíthetetlen aggért, ahogyan nevezte az akkor 55 éves Bem apót. A szabadságharcok lázában égő kiváló hadvezér, az ágyúharc mestere értett ahhoz, hogyan lelkesítse katonáit a győzelemre. Személyesen vezette, szinte fanatizálta seregét. „A hidat visszafoglalom, vagy elesem” – hirdette a piski csata előtt. A kis termetű, törékeny hadfi testében rendíthetetlen lélek lakozott. Már altábornagy, amikor a segesvári csatában döntő vereséget szenvedett. Világos után Törökországba emigrált, áttért a muzulmán hitre, Murad Teflik pasa néven Szíria katonai parancsnoka lett haláláig. Hamvait csak 1929-ben – Budapesten keresztül, Magyarország tiszteletadása után – vitték haza Aleppóból. Szülővárosa, Tarnów egyik parkjában kis tavacska közepén, oszlopokon álló kőszarkofágban nyugszik, mert muszlimként nem temethették szentelt földbe.