Áprilisi eső kergeti a fagyot

Az „áprilisjáratás” vagy az „április bolondja” az ókori tavaszkezdő tréfás örömünnepekre vezethető vissza. Nálunk egészen új keletű szokás, talán német vidékekről került hozzánk. Erre vall, hogy elsősorban városi és gyermekmulatság, a felnőtt falusi nép körében sohasem gyökeresedett meg. Amúgy a magyar ember nemigen szerette az április elsejét, rossz kezdőnapnak tartotta. Ezért aztán a fiúgyermekeket rendesen megvesszőzték, hogy múljék a rakoncátlanságuk, s hogy múljék a mezők rakoncátlankodása is. De hogy ne legyen nagy a sivalkodás, a gyerekeket pénzzel, dióval, miegyébbel meg is ajándékozták. A bodajki szőlősgazdák szerint e nap előtt nem érdemes megkezdeni a metszést, mert a kései fagyok kárt tehetnek a vesszőkben. „Inkább a szőlő sírjon, mint a gazda” – mondták. Mivel áprilisban sok a csapadék, az alföldi gazdák „fosós hónapnak” hívták az áprilist. De ezt nem haraggal mondták, sőt! Hiszen  „az áprilisi eső kergeti a fagyot”. Április elseje az indás növények vetőnapja. Minden más mezei munka végzésére szerencsétlennek tartották, mert a nép úgy hitte, Júdás e napon akasztotta fel magát. A régi világban április 4-e volt az egyik legnagyobb állami ünnep. Ekkor ünnepeltük hazánk „felszabadulását”, s köszöntöttük a nagy Szovjetunió dicsőséges hadseregét. Arról hallgatni kellett, hogy a „felszabadítás” sok tízezer magyar család tragédiáját is hozta. Például Szatmárban meg Beregben, ahol több ezer férfit hiába vártak haza a „málenkij robotról”. Őrájuk ma sem emlékezik a haza.