Egy igazságkereső festő

Szombathelyen született 115 éve a XX. századi modern magyar képzőművészet egyik nagy egyénisége, Derkovits Gyula (1894–1934) festő és grafikus. Korán kezdett rajzolni, majd egy címfestő tanította. Felnőttként Kernstok Károly szabadiskolájában sajátította el a festészet és a rézkarc ismeretét. A pályája kezdetétől rá jellemző „szegény ember” téma kubista, később expresszionista vonásokkal telt meg. A baloldali elkötelezettségű festő már 1918-ban belépett a kommunista pártba. Később a párt megbízásából készítette a Dózsa-féle parasztfelkelés ihlette 1514 című fametszet-, majd rézmetszetsorozatát. Hároméves bécsi emigrációja idején ember- és tájábrázolására erősen hatott a német expresszionizmus. Stílusa az érzelmi sűrítést erősítő új kifejezőeszközökkel – montázsszerű képkivágás, visszafogott színvilág – gazdagodott. Sokat fejlődött, míg a két világháború közötti művészet egyik legtehetségesebb alkotójává vált. Festői látásmódja élete utolsó négy évében teljesedett ki, kialakult jellegzetes ezüst és arany tónusú színvilága, például a Nemzedékek, a Híd télen, a Vasút mentén című vásznain. Mélyen átélte a húszas-harmincas évek szociális problémáit, amelyeket a munkásság élethelyzetével azonosulva, az egyes ember életén keresztül ábrázolt. A háborúban szerzett tüdőbaja okozta tragikusan korai halálát. Hamvas Béla szerint „ama ritka festők egyike volt, akik 1920 és 1940 között semmiféle megalkuvást nem viseltek el, sem művészi stílusban, sem világszemléletben. Minden művével és teljes egyéniségével beletartozott az »igazságkeresők« vonalába”.