Fölötte fútt a förtelmes halál

Mindössze 15 alkotó év jutott neki. Balsejtelmeit – „meghalok, s minden csak töredék” – nem igazolta a sors. Félbetört életműve mégis klasszikusan lezárt, kerek egész. A vészjósló ég rávetette árnyékát szép pillanataira is, de a meredek úton, tajtékos ég alatt talált kapaszkodót. „Őrizz és védj, fehérlő fájdalom, / s te hószín öntudat, maradj velem: / tiszta szavam sose kormozza be / a barna füsttel égő félelem!” Eclogáiban keveredett a világ szépsége és rettenete. Példátlan tartással himnuszt írt a békéről, ódát a szerelemről, miközben érezte, szívében nő az árnyék, karmol folyton a bú, falban a tégla sikolt. Tudta a küldetését: „Költő vagyok, ki csak máglyára jó, / mert az igazra tanu. / Olyan, kit végül is megölnek, / mert maga sosem ölt.” A szelíd lázadó, ahogy Keresztury Dezső nevezte, megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll. Oly korban élt, ahol sem emlék, sem varázslat nem segíthetett, s minden szétesett. Amit kívánt, a bölcsebb, szép halál kegyelme nem érte el. Szerbiából hazatérve, erőltetett menetben botladozva megjósolta a tarkólövést is: „sorsom elvégeztetett, / fűrész sír fejem felett.”