Kórusdrámák koreográfusa

Szinte habzsolta a tudást, s minden új iránti nyitottsága egész életén át elkísérte. A tanító-, majd a tanárképző elvégzése után 1905-ben filozófiából, matematikából és esztétikából doktorált. Közben zongora és zeneszerzés szakon tanult. A szecesszió és a modernség mezsgyéjén alkotó, különleges tehetségű nők sorába tartozott. Részt vett a századelő haladó és feminista mozgalmaiban, munkásoknak előadásokat tartott. A modern táncművészet és a szabad táncirányzatok lelkes híveként megismerkedett az amerikai Isadora és Raymond Duncan koreográfiai újításaival, a filozófus Henri Bergson mozdulatpszichológiai elméletével. Ezek nyomán kialakította saját táncfilozófiáját, „mozdulattudományát”, amelyet orkesztikának nevezett el. Mozdulatművészeti rendszerét a gyakorlatba ültetve megnyitotta iskoláját, amelyben negyed századon keresztül mozdulat-, misztérium- és parabolajátékokat, kórusdrámákat koreografált és tanított. A harmincas-negyvenes években már inkább műfordítói tevékenységére koncentrált. Fordításaiért és a magyar filozófiai nyelv fejlesztéséért Baumgarten-díjat kapott. A hosszú életkort megért, szellemileg örökifjú matrónák, a század nagy tanúi közé sorolható kortársai, Dénes Zsófia és Lesznai Anna mellett. Miénk az idő című könyvében gondolatait, szellemi fejlődése fordulatait naplószerűen rögzítette.