„Egyetlen fűszál a Szaharán”

Ady „édes, jó” poétájáért lelkesedett Babits: „Szeretem ezt a bájos szomorúságot, ezt a gyöngéd gyámoltalanságot, ezeket a naivul, halkan csilingelő verseket. Szeretem a költőt, aki ennyire őszinte, egyszerű és kedves hozzám.” Kosztolányi is becsüli: „Lírája egyetlenegy nagy-nagy csodálkozás.” Illyés Gyula szerint: „A szüntelen megújuló reményt és csodálkozást énekli: egy húron játszik, de varázslatosan – mindent költészetté emel.” Ez igaz, költői hitvallása is példázza: „Ahol mulatnak sóhaj vagyok / Árny a gyémánton ami vagyok.” De az alkotás tudata élteti: „Nekem az írás / Mint másnak a sírás.” „Napsugár vagyok Grönland haván / Egyetlen fűszál a Szaharán.” Ha fáj magányos lelke, önmagát vigasztalja: „Átölelem nyakamat, / Megsiratom magamat.” Aki számára szebb az emlék, mint az élet, aki mély részvétet érez a szenvedők, a szegények iránt, életprogramot is ajánl a fájó lelkűeknek: „A könnyeket könnyen venni, / A szenvedést elszenvedni. / Tenni venni, jönni menni, / Képzeletben messze lenni. / Túl gondolni a világon, / Túl az óperenciákon.” Verseiben könny, emlék, nosztalgia, álom, dekadens játék fonódik egybe, s csodás rímekbe olvadva válik hol halk panasszá, hol hosszú siratóverssé. Ám hogy még nagyobb legyen a kontraszt, ugyanez a művész kabaréjelenetekkel, sanzonokkal, színművekkel, szellemes glosszákkal is szórakoztatta a publikumot.