Fényes csillag Várad egén

De azért így is szép feleleveníteni a hagyományokat. Mint tudjuk, Péter és Pál apostolok voltak, De ezúttal nem a vértanúságukra emlékezünk, nem a halálról beszélünk. Hanem az életről – a magyarok úgy tartják, az élet, vagyis a búza töve e napon szakad meg, lehet kezdeni az aratást. A Dunántúlon így biztatták egymást: „Elmúlott már Ézsaiás, / Vágd a búzát pőre gatyás!” Most tartjuk László napját is, és emlékezünk I. László királyunkra. „Csillagok között fényességes csillag” – e szavakkal üdvözli a régi magyar énekszerző a magyar lovagkor mintaképét, az egykor legismertebb magyar szentet. László negyvenkilenc éves volt, és a soron következő keresztes hadjárat kiszemelt vezére, amikor az unokaöccsével, Kálmánnal, a későbbi „könyves” királlyal folyó viszálykodás közepette szélhűdés érte. 1095. július 29-én halt meg. Halálát követően kultusza szinte azonnal virágba szökkent. Sírja csodatévő zarándokhely lett. A pápa két bíborost küldött, hogy a király nagyváradi sírjánál történt csodákat felülvizsgálják. Miután több csodás gyógyulás szemtanúi lehettek, egy égi jel végképp meggyőzte az olasz csodaszakértőket. 1192. június 27-én, déltájban a váradi székesegyház fölött fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. László napját a szokástól eltérően azóta sem halála, „égi születésnapja” évfordulóján üljük, hanem június 27-én, a csillagjelenés napján.