Cézár, a tábori lelkész

A szenvedélyes, könnyen szerelembe eső ifjú elfogadta a döntést, 1847-ben római katolikus pappá szentelték. A szabadságharc hatására konzervatív nézeteit feladva a liberális eszmék hirdetőjévé vált. 1849 tavaszán Görgey seregének tábori főlelkészeként kereszttel a kezében vezette rohamra a katonákat. Világos után Franciaországba emigrált, távollétében halálra ítélték, és jelképesen kivégezték. Beleszeretett egy francia lányba, eljegyezte, s feladta papi hivatását. Anyagi gondjai megoldását Ausztráliától várta: előbb kereskedni próbált, majd aranyásónak állt, ám a szerencse elkerülte. Egy rablótámadás folyományaként fél karját amputálták. Reményt vesztve, rokkantan tért vissza Európába, ahol 33 évesen öngyilkos lett. Memoárja a szabadságharc történetének értékes forrása, bár Sárközi György szerint – aki Mint oldott kéve címmel regényt írt róla – „nincsenek történetírói ambíciói, őt a maga egyéni sorsa foglalja le egészen, a maga lelki válságai, megoldhatatlan problémái, belső határozatlanságának folytonos összeütközései az elhatározást követelő külső életviszonyokkal. Önéletrajza minden történeti adaléknál mélyebben mutatja meg azt a lassú őrlést, pusztítást, amit a számkivetés, a gyökerektől való elszakítás, a hazátlanságba való taszítottság keserűsége visz végbe.”