De ki merne itt segíteni?

Ezt is megértük! Ezentúl igazi háborús kaland lesz leugrani a sarki kisboltba, és ha valamelyik hozzátartozómat kérem meg, hogy ugyan, szaladjon le egy üveg ásványvízért, lehet, hogy ezzel a felelőtlen kéréssel az életét veszélyeztetem...

ABCPalágyi Béla2009. 09. 18. péntek2009. 09. 18.
De ki merne itt segíteni?

A dolog a XX. kerületben történt, és egy banális véletlennel kezdődött. M. Lászlónak elfogyott a cigarettája, így elhatározta, hogy leugrik a sarki mini ABC-be egy újabb adag füstölni valóért. Az üzletben éles szóváltásba csöppent: két férfi előbb az eladónőt szekírozta azért, mert a pulton nem találták azt a borfajtát, amelyet kerestek. Egy törzsvásárló férfi sietett a nő védelmére, megpróbálva csitítani a haragvókat, mondván, kis üzlet – kis kínálat. A két italra áhítozó vevő menten a közbeavatkozóra támadt, és ütlegelni kezdték. Ekkor lépett a boltba M. László, aki megpróbálta szelíd szavakkal helyreállítani a közrendet. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy immár ő legyen az új célpont, az egyre jobban beinduló kötekedők érvek helyett fejbe rúgták, majd amikor a földre került, szó szerint halálra rugdosták. Csak a fejét érték a rúgások – a brutális cselekmény az olaszliszkai lincselést idézte. Az eset este fél nyolc tájt történt, több néző volt szemtanúja a kivégzésszerű erőszaknak, ám közülük senki nem mert az áldozat segítségére sietni. Érkezett a mentő, a szerencsétlen M. Lászlót kórházba szállították, ahol kómába esett, melyből már nem tudták visszahozni, másnap hajnalban elhunyt.

 
Az elkövetők eltűntek, de reméljük, nem nyomtalanul: a szemtanúk az egyikükben Sz. Csabát, a környék nehézfiúját ismerték fel, ezt megerősítheti a térmegfigyelő kamera is, amely remélhetően végig megörökítette a tragikus eseményt. Bár szökésben van a két tettes, a körözést elrendelte a rendőrség ellenük, immár Sz. Csaba képét is leközölték a lapok.
 
A család gyásza érthető, miként az is, hogy az apjáért rajongó fiú egyre azt kérdezi magától: vajon a sok szemtanú közül miért nem állt senki apja pártjára és miért nem segített neki szorult helyzetében? Nos, az elhunyt édesapa éppen ezt tette: a rend pártjára állt – és az életével fizetett! Ennek a tragédiának ez a megdöbbentő és kétségbeejtő tanulsága.
Palágyi Béla
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek