Fájdalmasra szedik a szőlőt

De hát mit tehet már ilyenkor a gazda? Rágja a körmét, és járja a domboldalakat – mert a gazda szeme is hizlalja a jószágot. Régen is járta persze, de nem személyautóval, mint mostanában, hanem gyalog, az egymás között hozott törvény ugyanis szeptemberben már tiltotta a szőlőkben való szekerezgetést. Rossz szándékú emberek ugyanis abban az időben is akadtak, csak éppen akkor még hatott a közösségi regula. S aki áthágta, többé nem volt ember a többi gazda szemében. Szeptember 15. a Hétfájdalmú Szűzanya napja. Mária anyai fájdalmára – melyet megfeszített fia halálát látván érzett – emlékezik ekkor a keresztény világ. Nagyon régi kultusz, egyike első nyelvemlékeinknek, az Ómagyar Mária-siralom is erre utal. A pietà az egyetemes emberi szenvedés szimbólumaként vonult be a művelődéstörténetbe. Számos ábrázolása létezik a halott fiát ölében tartó Szűzanyának. Egerben ismert szőlőműves terminus a „fájdalmasra szed”, azaz a szüretet erre a napra befejezi. A szeptember különös, melankóliára késztető időszak, a költők is ezért szerették talán minden hónap közül a legjobban. Kosztolányi Dezső, a magyar líra egyik legnagyobb varázslója így ír róla A vendég című versében: „A nyár bedobta rózsakoszorúját / múlt este a nyílt ablakon. / Dalolt. A hajában gaz volt, hervadó háncs, / pár sárguló levél-rongy, kusza bogáncs, / ment és siratta bús fuvalom.”