Hírek a beszélő újságban

Műszaki újdonságokra nyitott, nyughatatlan elméje új meg új ta­­lál­­má­­nyok kiötlésére sarkallta a 165 esztendeje született Puskás Tivadart (1844–1893). A telefonhírmondó feltalálóját ifjúkorában főként a matematika érdekelte, de sokoldalú tehetségét bizonyítja, hogy kitűnően vívott, lovagolt és zongorázott.

ABCLovass Ildikó2009. 09. 18. péntek2009. 09. 18.
Hírek a beszélő újságban

 

Tanulmányait a család anyagi nehézségei miatt nem fejezte be, ám házitanítóként önszántából megtanult angolul. Nyelvtudását 22 évesen már Londonban kamatoztathatta. Hamarosan egy angol vasútépítő cég alkalmazottja lett, majd elsőként Közép-Európában utazási irodát nyitott. Sikeres vállalkozása hasznából Amerikába hajózott. A vadnyugaton aranybányát nyitott, később Edison munkatársa és európai képviselője lett. Az amerikai Bostonban, majd Párizsban az első telefonhálózat és -központ építési munkáit irányította. Részvénytársasága készítette el a Nagyopera villanyvilágítását. A századvég korszakalkotó műszaki újdonságainak tervezésében és megvalósításában jelentős szerepet játszott. A közhiedelemmel ellentétben nem ő találta fel a telefonközpontot, de nevéhez fűződik a vezetékes hír- és műsorközlő berendezés, a telefonhírmondó szaba­dal­maztatása. A vezetékes rádió őse eredetileg dallamtelefon néven szólalt meg Budapesten 1893-ban, és adta a híreket. „Az újság, amelyet nem írnak, hanem mondanak”, világszenzációs magyar találmány lett. A vállalkozásaiban pénzügyileg melléfogó, elszegényedett feltaláló előtt újra kitárult a siker lehetősége. Szívroham okozta korai halálát egy hónap múlva beszélő újságja: a telefonhírmondó repítette világgá.
Lovass Ildikó
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek