Vidrapör a Szamoson

Van egy folyónk, a Szamos, amiről méltatlanul keveset hallani. Újabban ugyan neki-nekiindul Csenger és Komlódtótfalu alól egy-egy vállalkozóbb kedvű vízi túrás csapat, de még így is sokkal ritkábban beszélünk róla, mint megérdemelné.

Mert a Szamos nagy, tekintélyes folyó, majdnem akkora, mint a Tisza meg a Dráva, mikor belépnek az országba. Bizony, érdemes benyitni a csengeri múzeumba Fábián László igazgató úrhoz, aki mostanában készül kötetbe rendezni a kedves folyójához kapcsolódó, még a régi öregektől hallott történeteket. Ezek egyike a híres-hírhedt „nagy csengeri vidrapör”.

Történt pedig – még valamikor a múlt század harmincas éveiben, amikor sokkal gazdagabb volt a környék állatvilága, mint manapság–, hogy lement egy helyi kereskedő kocsisa a Szamos partra egy kis homokért. Amint lapátolja a szekérre a finom fövenyt, látja ám, hogy a jégtáblák alól felbukkan egy jókora vidra, s kíváncsian figyeli őt meg a lovait. A csengeri atyafi nem sokat töprengett a tennivalókon: fogta a lapátot és kupán vágta az állatot. Aztán feltette a szekérre, majd otthon megnyúzta és a bőrt jó pénzért eladta.

A pénzt persze – rendes kocsishoz illően – pár nap alatt becsületesen elitta. Csakhogy történt egy kis baj. Megtudta ugyanis a vidrakalandot a Szamos halászbérlője, s nyomban feljelentést tett a csendőrségen, mondván: az a bőr őt illette volna. A hatóság neki adott igazat. Csakhogy tudomást szerzett erről a terület vadászbérlője, akit egy helyi jogtudor is tüzelt. Megfellebbezték hát a döntést. A szolgabíróság ítéletét a fél város várta – ki izgatottan, ki somolyogva, ki előre kárörvendve. Nehéz kérdésnek bizonyult: akkor most a megboldogult vidra – aminek már rég elitták az árát – halász-, avagy vadászzsákmánynak minősíthető-e?

A jogszerűség úgy követelte, hogy helyszíni szemlét tartsanak. Ki is vonult a tótfalusi palajra mindenki, akinek ki kellett vonulnia: a főszolgabíró, a csendőrség képviselői, a halász- és a vadászterület bérlője, valamint ügyvédek, barátok – nemkülönben az egyetlen hiteles tanú, az egyben elkövető, aki bemutatta, miként és hol csapta agyon a szerencsétlen vidrát. Hideg volt az idő, fújt a szél, a papramorgót meg otthon hagyták, így gyors ítélet született. A vadászterület bérlőjét illeti a zsákmány.

Illetve csak illette volna, hiszen azon a kocsis már régesrég túladott. Hogy aztán ezt miképp fogadta a pörnyertes, arról már nem szól a csengeri fáma.