Egy csodás sorozat

Nem szokásom sorozatokat újranézni, hiszen mi a jó abban, ha az ember előre ismeri a fordulatokat, a cselekmény fejleményeit, a karakterek sorsát? De azért mégis van néhány kivétel, ami annyira jól sikerült, hogy akár kétszer-háromszor is élményt ad a nézőnek. Ilyen számomra az elragadó magyar Abigél, aztán a BBC-től a tökéletes Büszkeség és balítélet, a humoros-romantikus amerikai Szívek szállodája, a minden másodpercében orosz hangulatú Mester és Margarita. És ilyen a brit Downton Abbey, amelyet legnagyobb örömömre ismétel az M5! Egy ennyire gazdag cselekményű sorozat hat évadát azért érdemes újranézni, mert – mint ahogyan most magam is tapasztalom – az ember nem emlékezhet minden kisebb részletre, más fényt kapnak a sejtelmes utalások, a rokonszenves szereplőket még jobban megkedveljük, az ellenszenveseket még inkább utáljuk. Vagy éppen ellenkezőleg, megértjük, mitől lettek rosszak.

Miért szeretjük annyira a kosztümös filmeket? Mert ha jók, ha igényesek, akkor elmerülhetünk egy adott történelmi korszakban, annak szokásaiban, ruházatában, építészetében, tárgyi világában. A Downton Abbey a lehető legmagasabb színvonalon ábrázolja a helyet és az időt: a múlt század tízes-húszas éveit egy angol vidéki kastély lakóinak szemszögéből. Rég letűnt világ ez, már akkor is süllyedőben. Olyan csodálatos látványvilágot kapunk, nem épített műtermi díszletekkel, hanem valódi kastélytermekkel, olyan gyönyörűséges ruhákkal, bútorokkal, porcelánokkal és festményekkel, parkokkal és a korai autókkal – hogy minden pillanat élvezet a szemnek. És a léleknek meg az elmének is, mert a szellemes párbeszédek, a remek karakterek és a jó győzelme a rossz felett, s persze a nagyszerű színészi alakítások – mindez együtt alkotja ezt a világsikert aratott művet.

Nem lett volna rossz abban a kastélyban élni! Persze akkor, ha Lord Granthem családjához tartozunk. Az alagsorból a magas lépcsőket naponta többször is megmászó személyzet tagjának lenni már nem lenne olyan álomszerű… De azért ők sem boldogtalanok, élik a maguk életét, örömeit, csalódásait. A sorozat egyik zseniális húzása, hogy a grófi családnak és népes cselédségének sorsa egyforma hangsúlyt kap a történetben, finoman egyensúlyozva mind érdekességben, mind fordulatosságban.

A sorozat kitalált helyszínen, valahol Yorkshire-ben játszódik egy nagybirtokon, melynek neve Downton Abbey. A család V. György király uralkodása alatt birtokolja a hatalmas kastélyt és a hozzá tartozó uradalmat. A XX. század elején járunk, a Titanic elsüllyedésének évében, 1912-ben. Az I. világháború előtti boldog békeidők járják, a brit birodalom teljes fényében tündököl, a régi értékek sziklaszilárdan állják a történelem viharait. Bár a háború a küszöbön áll, de igazán senki nem hiszi, hogy sor kerülhet rá, vagy ha mégis, hát gyorsan, hetek alatt lezajlik. Mivel Lord Granthamnek csak lányai vannak, hirtelen tudatosodik mindenkiben, hogy egy távoli rokon fiatalember – aki nem is arisztokrata – lett a hitbizomány örököse. Bár a lord egészséges középkorú férfiú, mégis aggasztó, hogy mi lesz a család nő tagjainak sorsa, ha netán eltávozik? Hogyan lehet áthidalni ezt a helyzetet? Elárulom: sok-sok fordulattal. A sorozat óriási sikere bizonyítja, hogy a nézők cseppet sem hiányolták az emelet és az alagsor közti osztályharcot. Sőt, a film legrokonszenvesebb szereplői a lord és a felesége. Mindketten nagyon udvariasan, megértően és barátságosan bánnak a személyzettel. Cserébe lojalitást és hibátlan munkát kapnak. A lord három lánya – a gőgös, de nagylelkű Mary, a kissé besavanyodott, csúnyácska Edith, a fejlett szociális érzékű Sybill – majd a szerelmeikkel, férjeikkel, gyerekeikkel való kapcsolatuk során igazi jellemfejlődésen mennek keresztül, végül mindnyájan megértve az új idők szavát.

Az alagsor népe nem kevésbé színes egyéniségekből áll. Itt is megvan a szigorú rangsor: a főkomornyik vaskézzel irányítja a szolgálókat. Egy szép szerelem, több ágas-bogas emberi kapcsolat, krimifordulatok teszik feszültté a történetet.

Egy sorozat, ami szép is, jó is, épít is, szórakoztat is, tehát nézni kell!