Örök-szép történet

Anyjától, apjától előnyös megjelenést, sármot és tehetséget örökölt Hunyady Margit színésznő és Bródy Sándor író szerelemgyereke. Édesanyja korai halála után apjához, Budapestre került a kamasz Hunyady Sándor, mert az apa büszkén felvállalta szép és tehetséges fiát. Aki, a bohém életű írót követve, felnőve maga is lubickolt a szerkesztőségek, kávéházak, kocsmák, piroslámpás házak, félvilági hölgyek fülledt világában. Miközben két végén égette a gyertyát, azért szorgalmasan írt, sorra jelentek meg regényei, novellái, színdarabjai. Ezek hullámzó színvonalúak, a jótól a felületesig, sokuk nem haladja meg az újságtárca szintjét. De egy műfajban a magyar irodalom csúcsait ostromolja az alig 52 évet megért író: ez a novella. Ez volt az igazi terepe, itt alkotta legmaradandóbb műveit. Amilyen például a Bakaruhában. Persze, hogy ez az 1932-ben írt gyöngyszem fennmaradt, köszönhető a belőle készült csodálatos filmnek is.

Ezt a filmet, Fehér Imre rendező 1957-es alkotását nem lehet megunni. Általában rajta van minden „legjobb magyar filmek” listán. Nekem egyik kedvencem, most sokadszorra is megnéztem az M5 kínálatában. A szomorú-szép történet, a rendezés hibátlan ritmusa, a művészi fényképezés, a finom társadalombírálat, az ízlés – mind-mind hozzájárul a film kiválóságához, de a tökéletességet a két főszereplő, Darvas Iván és Bara Margit alakítása teremti meg.

Az első világháborúban járunk. A nagyvilági, nőcsábász újságíró, Sándor tartalékosként gyakorlatilag a civil életét éli, csak időnként kell megjelennie a laktanyában, így aztán nyugodtan csaphatja a szelet a város szubrettjének, s egyidejűleg a tehetős család lányának, Pirikének. Egy laktanyás vasárnapi napon katonaruhájában látogat ki a parkba, ahol megismerkedik Vilmával, a fiatal parasztlánnyal. Megigézi szépsége, tisztasága, de a lány egyenessége miatt nem meri bevallani, hogy egyszerű katonánál jóval magasabb körökben mozog. Főleg, miután kiderül, hogy Vilma éppen Piriék cselédje… Sándort rémiszti, de egyben izgatja is a helyzet. S közben arra ocsúdik, hogy a játékból szenvedélyes szerelem lett. Tudja, hogy előbb-utóbb lelepleződik, fél is tőle, de kívánja is az igazság kiderülését. Megfutamodik a lány felvállalása elől, de elveszíteni sem szeretné az életében először tapasztalt igaz szerelmet. Ám a végzet közeledik, kikerülni nem lehet…

Ez tulajdonképpen egy melodráma, de az írónak, a rendezőnek és a főszereplőknek köszönhetően egy pillanatra sem kísérti meg a giccs. Végig azt érzi a néző, hogy bár Sándor egy gyenge jellem, de Darvas rendkívül árnyalt alakításának köszönhetően nem veszíti el a rokonszenvünket. Ennek a történetnek így kellett végződnie. 

És hát Bara Margit! A legszebb filmszínésznő a magyar film történetében. Akinek a tehetsége felért a szépségével, és rendelkezett azzal a kisugárzással, ami csak a legnagyobb csillagok sajátja. Többen hasonlították Ingrid Bergmanhoz, a svéd-amerikai sztár királynői ragyogásához. Szerintem még nála is szebb és jobb volt. Az Erdélyből áttelepült Barának ez volt a második filmje, de ezt tarthatjuk a nagy kiugrásának. Innentől kezdve sorra kapta a jobbnál jobb szerepeket: a Ház a sziklák alatt, a Katonazene, a Szegény gazdagok, a Csempészek, a Hideg napok, a Kertes házak utcája – mindegyikben tündököl. Az ország legnépszerűbb filmszínésznője volt, mindaddig, amíg egy rágalomhadjárat véget nem vetett a filmkarrierjének. Utána már csak apró szerepeket kapott a Nemzetiben. Próbálkozott vidéki színházakban, sajnálom, hogy győri Anna Karenináját nem láthattam. Végül feladta és visszavonult a családi életbe. Egyetlen ember kivételével egyik kollégája sem állt ki mellette, pedig mindenki tudta, hogy hazugság az ellene felhozott vád. Egyedül Szirtes Ádám volt az, aki dühösen berobogott a pártbizottságra, és az asztalra vágta a tagkönyvét: ha ezt meg lehet tenni Bara Margittal, ha a párt nem védi meg, akkor ő nem akar a párt tagja lenni! 

A Bakaruhában nem avult el az azóta eltelt 66 év alatt, örök érték ez a szép történet, szívhez szólóan elbeszélve.