Fiatalok a tanyákon

Dr. Csatári Bálint, az első két Tanyakollégium szakmai vezetője 2002-ben e szavakkal fejezte be nyitó előadását: „Szeressék a tanyát!” Az Alföldi Tudományos Intézet Kecskeméten élő igazgatója, a magyar tanyakutatás 2019-ben, hetvenéves korában elhunyt nagy egyénisége ennél fontosabbat aligha mondhatott volna az ifjú kutatók számára. Fülembe csengenek Duró Annamária, a Szegedi Tudományegyetem docensének szavai is: a tanyákon nem szabad rohanni.  S hozzátette: nyitott szemmel és szívvel induljunk el ebbe a világba. Ennek szellemében jártuk 2002 őszén és 2003 tavaszán gödöllői hallgatóimmal a fülöpházi tanyákat – amelyek nem is voltak olyan messze Hetényi- és Mikla-pusztától, ahol felnőttem –, s nagy öröm volt, amikor a Szent István Egyetem csoportjai által nyolcszáz homokháti tanyán végzett felmérés ada­tai­ból a végére kiderült: négy em­­berből három minden nehézség el­­lenére tanyán akar maradni.

A Tanyakollégium idején a kutatók a Lakitelek Népfőiskolán szállást és teljes ellátást kaptak, s egyben megismerhették az itt folyó munkát. Lezsák Sándornak, a Népfőiskola Alapítvány elnökének – aki egykori tanyai tanítóként pontosan tudta, mi a tét – nagy szerepe volt abban, hogy a kutatás a 2009–2011-es Tanyakollégiumban – im­már több egyetem és főiskola tanárainak és diákjainak részvételével – folytatódhatott, s megszülethetett az a zárónyilatkozat és ajánlássor, amely az elkövetkező évek tanyapolitikájának és tanyaprogramjainak alapja lett.

A mintát az 1930-as évek falujáró és tanyakutató mozgalma adta, s talán nem túlzás, hogy a több mint húsz évvel ezelőtt elkezdődött tanyakutatások jelentőségükben is ahhoz mérhetők. Az a tanyaélmény és tanyakép, ami a hallgatókban így alakult ki, a későbbiekben sokak számára meghatározónak bizonyult. A gödöllői egyetemen 2005-től létrejött a tanya című tantárgy, amelyet választható tárgyként eddig több mint ötszázan „vettek föl”. A Tanyakollégiumok résztvevői és a tantárgy hallgatói között nem egy olyan embert ismerek, aki a családjával ma tanyán gazdálkodik, de akad, aki a vidékfejlesztési apparátusban, az agrárirányításban dolgozik, s van például egyetemi rektor is. A felsőoktatásban nagy veszély, ha az a gyakorlattól eltávolodik. A Tanyakollégium épp az ellenkezőjére példa, és lehetőséget teremt arra, hogy fiatalok sokasága, a jövő leendő értelmisége a valóság jegyesévé válhasson.

A 2021–2023-as, harmadik Tanyakollégium a koronavírus-járvány miatt kissé nehezebben indult, de amikor szabaddá vált a „terep”, dr. Rigó Róbert, a Károli Gáspár Református Egyetem tudományos főmunkatársa vezetésével annál lelkesebben láttak munkához a csapatok. A különböző egyetemek hallgatói között voltak, akik otthonosabban mozogtak a tanyákon, mások rengeteg újdonságot fedeztek föl. Jómagam a csoportommal olyan településeket választottam, ahol nagyon sokan élnek tanyán: a két és félezres Jakabszállás egyharmada, az 1150 lelkes Fülöpjakab lakóinak kétharmada napjainkban is ragaszkodik ehhez az életformához. A legjobban an­nak örültünk, hogy találkoztunk olyan fiatalokkal, akik tanyán él­nek és gazdálkodnak ma is.

Nem könnyű ez, s az interjúalanyok többsége két nagy problémát említett. Az egyik a felvásárlási árak bizonytalansága, amelyek gyakran az önköltség alatt vannak. A megkérdezettek szinte kivétel nélkül elmondták, hogy hosszú távon nem lehet ráfizetéssel termelni. A szőlő felvásárlási ára például húsz évvel ezelőtt még 120 forint körül volt, most évek óta a 100 forintot sem éri el, ráadásul még ezt is késve kapják meg a termelők, miközben a költségek a többszörösükre nőttek. A minimális felvásárlási árnak ma 150 forint körül kellene lennie. A kisebb méretekben gazdálkodók számára súlyos gond a nagyüzemek és a multik túlzott térnyerése, velük és a dömpingáraikkal ők nem tudnak versenyezni. A kisüzemeknek több támogatást kéne kapniuk – mondják –, s látják a kormányzati szándékot a multik visszaszorítására. Tudják, hogy ez nem is olyan egyszerű, de meggyőződésük, hogy csak a magyar termelők és köztük a „kicsik” helyzetének erősítése tudja fölemelni a magyar mezőgazda­ságot.

A másik leggyakrabban említett probléma a fölmelegedés, a csapadékhiány, a fokozódó szárazság, az aszályos évek egymásutánisága, a felszíni vizek hiánya, az évszakok keveredése, a legtöbb helyen az öntözés megoldatlansága. Többen azért hagytak fel a növénytermesztéssel a tanyájukon, mert nem tudták, illetve nem győzték öntözni a növényeiket, e nélkül pedig szinte lehetetlen a termelés. Az előrejelzések szerint a XXI. században a fölmelegedés és a kiszáradás tovább fog erősödni az Alföldön, főleg a Homokhátságon. A vízmegtartás, vízpótlás és az öntözés megoldása ezért valóban létkérdés. A tervek készen állnak, s megindult a munka is, amelynek az eredménye meghatározza, hogy új életlehetőséget kap-e ez a táj.

A kutatások egyik legmegdöbbentőbb adata, hogy a tanyán élők 40 százaléka ma már nem végez mezőgazdasági tevékenységet. Ez húsz évvel ezelőtt még tíz százalék alatt volt, s ha örülhetünk is annak, hogy a természetközelség, az egészséges környezet és az olcsóbb ingatlanvásárlási lehetőség sokak számára vonzó, a közeli településeken pedig van munkalehetőség, úgy gondoljuk, a tanyavilág lényegét mégis a gazdálkodás és a jó gazda gondossága adja. Be kell laknunk ezt a földet és meg kell művelnünk – a magunk és mások javára. A jakabszállási Barta Zsolt és felesége, Lesták Gyula és párja, Oláh Szilvia, a pályakezdő, friss agrárdiplomás Dobos Brigitta, Perjési Bence, a fülöpjakabi Nemes Mátyás és fiai, Gábor és Tibor a családjukkal, a biogomba-termelő Gyöngyösi Sándor és mások pontosan értik ezt, s kitartanak.

Érdemes tanulni tőlük!