Szívéből szól a zene

Tudás, érdeklődés, alapos gyűjtőmunka, hangszeres és zeneszerzői, szövegírói tapasztalat kellett ahhoz, hogy egy ilyen mű megszülethessen. De mindenekelőtt egy mélyen érző, elhivatott, muzikális személyiség, amilyen a Kecskemét melletti Nyárlőrincen született zenész, zeneszerző.

– Gyermekkoromban a városban működött egy citerazenekar, amelynek én is a tagja lehettem. Példaértékű volt, ahogy összefogta a nemzedékeket a hat-hét éves kisfiúktól, kislányoktól a hatvanéves korosztályig – meséli Vörösmarti Imre, akinek szép emlék ez az időszak, máig tartó barátságokkal. Aztán több hangszert kipróbált, s elragadta a gitár rockos hangzása.

Elektronikai műszerésznek tanult. Szakmai tudásával a kereskedelemben helyezkedett el, és többek között televíziókat, mobiltelefonokat adott el. Utolsó munkahelye egy hangszerüzletben volt, ahol tizenhárom évet töltött. Hét esztendeje már csak a szenvedélyének, a zenének él.
– A zene az ember azon részéhez tartozik, amely nem anyagi természetű. Sokkal inkább rezgés. Válasz olyan kérdésekre, amelyekre szavakban gyakran nincs felelet. Tanulni csak egy részét lehet, az igazi zeneiség belülről fakad, velünk születik – vélekedik a népszerű zenész, aki első rockdalait tizenévesen írta.

Vezetésével 1997-ben összeállt egy négytagú rockzenekar, Cortess néven. Csupán egy évig játszottak és mindössze hat dalt írtak együtt, de ezzel kezdődött Imre zenei pályája. Később aztán több együttesben is próbálgatta szárnyait. Kiemelkedik közülük a Dust and Bones névre keresztelt, úgynevezett tribute banda. Jellemzője, hogy régi dalok előadói – például a Queen zenekar – előtt azzal tisztelegnek, hogy az általuk képviselt zenei hangulatot és hangzást pontosan, hitelesen visszaidézik a színpadon. Együtt megjárták a Felvidéket, a Vajdaságot, Hollandiát. Sikerük volt, de Imre 2007-ben, pár év után kilépett; tovább kereste a maga útját.

Jelenleg dalszerző és zenész a Santa Muerte négytagú együttesben, nemrégiben jelent meg a második lemezük. A rockzenébe csomagolt misztikus szövegvilág – mint Imre minden zenéjében – az önkeresésről, az összetartozásról, az életről és az elmúlásról szól.

Hosszú évek dalai sorakoztak fel és álltak össze, amikor megszületett a Vazul vére című történelmi rockopera. A művet, vagyis annak első részét 2014-ben negyvenfős csapattal – énekesekkel, zenészekkel, színészekkel, táncosokkal és a háttérben dolgozókkal – önerőből állították színpadra. Tizenkilenc előadásuk volt, és mind vastapssal zárult.

A színpadon megelevenednek az I. István királyunk – akit 1083-ban avattak szentté – halála körüli zavaros idők. A bemutatott első rész az első magyar király halálával ér véget. Törvény szerint az unokaöccse, Vazul a jogos utódja a trónon. De nem bízik benne, ezért megvakíttatja őt. Vazul három fia elmenekül, akiket lázadók nevelnek fel. A rockopera az ő szemszögükből mutatja be a XI. század rejtélyekkel és ellentmondásokkal teli időszakát, betekintést engedve a trónért folytatott, fordulatokkal teli játszmákba.
Az eredeti terv az volt, hogy regény formájában és dupla lemezes DVD-n is elérhető lesz a mű, illetve, hogy a trilógia második és harmadik része az első után két-két évre szintén látható lesz. Ez azonban nem valósult meg, a forgatókönyvük és a zenéjük ugyan készen van, de a bemutatásra még várni kell.

Az egykori nyárlőrinci srác idejének java részét zenéléssel tölti. Néhány éve az ír buzuki lett a kedvenc hangszere a baglama (török pengetős hangszer) mellett. Ezekhez társult a doromb, a kaval (fúvós zeneszerszám) és a torokhang, kiegészítve az eddigi hangzásvilágot.

Valamennyi körbeveszi, amikor a Karakürtben játszanak a feleségével. Vörösmarti Imre elektroműszerészi tudását felhasználva összekötötte a hangszereket, így egymaga egyszerre tudja megszólaltatni valamennyit. S bár a feleségével, Vörösmarti Anikóval csak ketten zenélnek az együttesben, mégis olyan, mintha többtagú zenekart hallanánk egy-egy koncertjükön.

Kettejüket a rockopera körüli közös munka hozta össze. Korábban Anikó hosszú évekig a film és a színház világában dolgozott. A Vazul vérében ő hangolta össze a háttérvetítést, videókat forgatott, és producerként is segítette a mű színpadi megvalósulását. Az élet minden területén támogatják, kiegészítik egymást.

Kárpát-medence-szerte koncerteznek. Egy-egy fellépésük után pedig hajnalig tartanak a baráti beszélgetések. Ekképp tudják használni a zenét arra, amire való: közösségépítésre, hogy szeretetet adjunk és kapjunk általa, valamint az önmegismerésre. A dallam – ahogy Imre mondja – csiszolja az embert, és akárcsak az olvasás, megnyit egy lelki kaput. Általa mindannyian közelebb kerülhetünk egymáshoz.