Szalkáról Ópályira látni

A pályi templomot ma hatalmas, ősöreg szilfák övezik, melyek köztudomásúan roppant nehezen nőnek, a felvételen pedig nemhogy fák, de még csak csemeték sincsenek. Természetesen nincsenek rajta villanypóznák, villanydrótok se, és a falu főutcáját is homok borítja, mert a fotó készültekor még eszében se igen volt senkinek a kövesút, s pláne az aszfalt.

A fénykép annak rendje-módja szerint szép keretben az iroda főfalán díszlik. Úgyhogy, ha a gazdája kinéz az iroda ablakán, akkor Szalkát látja, de ha a fotóra néz, rögtön otthon lesz. Erdélyi Ferenc ugyanis Ópályiban lakik, az ottaniak szerint pedig Pályi köztudottan a világ közepe, többek között e sorok írója is ezt vallja.

Harminc éve kezdődött. A szalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola szakoktatójaként egyik nyírkátai kollégájától kapott ajándékba egy régi képeslapot – az ominózus ópályi faluképpel. Nyomban beleszerelmesedett, s azon kezdett tűnődni, hogyan kellene azt sokszorosítani. Aztán azon, hogyan kéne a mai faluról képeslapot készíteni. Meg is keresett egy budapesti nyomdát, de felvilágosították, Magyarországon nem talál nyomdát, ahol egy képeslapért beindítanák a gépeket. Ahhoz legalább nyolc kell, egyenként ezer példányban –csak így gazdaságos.

– Rendben van, mondtam magamban, de ki készítené el a fényképeket, s mit kezdenék hét idegen falu képeslapjaival – eleveníti fel a kezdet nehézségeit Erdélyi Ferenc. – Vettem hát első lépésként egy megbízható fényképezőgépet, s nyakamba vettem a környék falvait meg azok vezetőit, hogy meggyőzzem őket a képeslapok fontosságáról, előnyeiről. Mit ad Isten, egészen könnyen ment, aztán meg, mikor egy pesti nyomdában elkészültek az első lapok, már a távolabbi falvak is igényelni kezdték a munkáinkat. És mi is egyre nagyobb kedvvel dolgoztunk, mert láttuk, hogy van értelme az erőfeszítéseinknek. Úgy jártunk, mint az egyszeri kismacska, aki nem akarta megkóstolni a tejet. Aztán mikor az anyja belenyomta a száját a tejesedénybe, már ki sem akarta onnan venni a fejét. Mikor meg kivette, boldogan nyalogatta a bajszát.

Huszonöt-harminc éve azonban még más idők jártak, sokkal nehezebb dolga volt a vállalkozó kedvű embereknek. Például még nem volt internet, és a mobiltelefonozás is gyermekcipőben járt, szinte mindent személyesen kellett intézni. Ő is autóval járt mindenhová, el is nyűtt három kocsit a szervezőutakon. De megfordult rengetegszer Szatmár és Bereg minden településén, és Szabolcsba is gyakran át-átnézett. És fotózott is persze. A legtöbb faluba többször is visszament, mert egyszer esett az eső, másszor nem voltak jók a fények, megint máskor nagy volt a hóesés. De ami a lényeg: százhúsz település képeslapja került ki a kezei közül. Pontosabban a nyomdagépei alól, mert menet közben fiával együtt nyomdát alapított, saját gépeket vett, legutóbb épp Amerikából hozatott egy igazán modern berendezést. De az első komoly gépének a beszerzése talán mégis a legemlékezetesebb.

– Kétezer táján kiszúrtam egy külföldi hirdetést, amelyben egy általam keresett nyomdagépet árultak, igen ám, de Hamburgban – meséli. – Ráadásul 23 ezer euróért, ami ma sem kevés, akkor meg iszonyatosan sok pénz volt. Nagy nehezen azért összekapartuk, igaz, hogy a család három épületére is jelzálogot tettek, aztán nekiindultunk. Úgy gondoltuk, majd Pesten, a pályaudvar környékén a forintokat átváltjuk euróra. De akkor még nem úgy ment az átváltás, mint manapság, lejártuk a lábunkat, míg apró részletekben nyélbe ütöttük a cserét. És a már épp induló németországi vonatot is elértük, aztán nem sokkal később megjött az áhított gép is.

Majd beindult a nyomda, ami főleg ipari megrendeléseket teljesít, de Erdélyi Ferenc ma is nagyon-nagyon szívesen emlékszik vissza azokra az időkre. Amikor járta a megyét, s fotózta a szép házakat, templomokat, parkokat, a települések legértékesebb látnivalóit. Százhúsz falut, várost barangolt be, s készített a fotóiból képeslapokat, melyekből nemrég egy vaskos album is született. Hetven falu képeslapjaiból pedig egy impozáns kiállítás, amit legelőször Nyíregyházán, a vármegyei könyvtárban mutattak be nemrég. Aztán következett a szülőfalu, Ópályi, később pedig a mátészalkaiak, fehérgyarmatiak, csengeriek, nagyecsediek is megcsodálhatják a lapokat, melyek időközben igazi kordokumentumokká váltak, hiszen azóta sok helyen alaposan megváltozott a táj és a falu-, illetve városkép. A tárlat anyaga a nagyari Luby-kastélyban kap majd végleg helyet.